Örömlányok gyilkosát keresik

2015. 03. 25., sze - 10:33
Zsaru Magazin

Lehet, hogy sorozatgyilkos végzett a 4-es főút mellett több örömlánnyal, de az sem zárható ki, hogy egymástól független tettesek követték el a prostituáltak sérelmére az emberöléseket. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A sorozatba illő első eset 2007. augusztus végén, szeptember elején történt: eltűnt az akkor 34 éves, Püspökladányban élő V. Zoltánné. A 4-es főút mentén kínálta bájait. Három gyermeke nem vele élt, nem is tartotta velük a kapcsolatot. Eltűnését akkor senki nem jelentette be a rendőrségnek. Gyermekei nevelőanyja hónapokkal később értesítette a zsarukat, hogy nincs meg a nő, miután egyik gyereke egyre elkeseredettebben hiányolta az anyját. 2008-ban eltűnés miatt indult közigazgatási eljárás, aztán 2011-ben megtalálták és azonosították V. Zoltánné földi maradványait.

 


V.  Zoltánné holttestének maradványait 2011-ben találták meg

 

A másik három bűntény 2010-ben történt a 4-es főút mentén, kettő Karcag, egy pedig Téglás térségében. Tyukodi Angéla még 18 éves sem volt, amikor eltűnt. A főúton a Karcag külterületén fekvő autóspihenőben és annak közelében várta a kuncsaftokat. 2010. május 22-én 21 óra körül ment érte kerékpárral a barátja, és látta, hogy a lány beül egy piros vagy bordó gépkocsiba, amely Debrecen felé elhajt. Tyukodi Angéla hollétéről azóta senki nem tud…

 

 


Tyukodi Angélát eltűntként keresi a rendőrség

 

P. Piroska (†24) 2010. június 19-én 17 óra 22 perckor még hívást fogadott mobiltelefonján Téglás térségében, a 4-es főút pallagi elágazásánál, 17 óra 38 perckor már halott volt. A bucsai L. Erzsébet (†24) is prostituáltként dolgozott Karcagon. 2010. augusztus 20-án kora este a Fekete Csikó kocsmában volt rokonaival, ismerőseivel, 21 órakor egyedül távozott. Másnap délután holtan találták a Karcagot Bucsával összekötő út menti vizesárokban. Valaki megölte.

 


L. Erzsébet teteme a bucsai út menti vizesárokban feküdt

 


Előkerült L. Erzsébet mobiltelefonja is

 

– Két éve vettük át a nyomozást. Vizsgáljuk, az egyes esetek között van-e összefüggés, a gyilkosságokat vagy egy részüket elkövethette-e ugyanaz a személy. Az időmúlás nehezíti a nyomozást, nagyon nehéz értékelhető adatokat felkutatni, a helyszínek, mivel külterületekről van szó, nyomszegények voltak. Egyelőre nincs konkrét gyanúsítottunk, de együtt kezeljük a négy ügyet – mondta el a Zsaru magazinnak Petőfi Attila vezérőrnagy, az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának a vezetője. – Huszonkétezer családhoz juttattunk el levelet, amelyben ismertetjük a tényeket, és a segítségüket kérjük: ha bármilyen információjuk van a bűncselekményekkel kapcsolatban, osszák meg a rendőrséggel. Tyukodi Angélát eltűnt személyként keressük.

 


Petőfi Attila vezérőrnagy: Együtt kezeljük a négy ügyet

 

A rendőrség pontokba szedte, milyen információkat vár a lakosságtól, mi jellemezheti a tettest vagy tetteseket.

1. Karcagi vagy környékbeli kötődésű. Ott él vagy élt, oda járt iskolába, ott dolgozott, vagy élete egy másik eleme köti oda.

2. Feltehető, hogy hétköznap dolgozott, tehát 2010-ben volt munkahelye.

3. Van vezetői engedélye, rendszeresen használ gépjárművet.

4. 2010-ben bordó színű autója volt, vagy a munkája, ismerősei révén ilyen autóhoz hozzáférhetett.

5. Prostituáltak körében otthonosan mozog, feltehetően időnként igénybe veszi a szolgáltatásaikat.

6. Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket mélységesen megveti, gyűlöli. Erős féltékenység jellemző rá, a múltjában előfordulhatott zaklatás. Ilyenkor a kiszemelt vagy őt elhagyó nőt figyeli, követi, akár személyesen, akár telefonon keresi vele a kapcsolatot, esetleg fenyegeti.

7. Valószínűleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért.

8. 2010 óta az életében bekövetkezett változás – halál, baleset, súlyos betegség, börtönbe vonulás, elköltözés stb. – miatt fejezte be a sorozatát.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az L. Erzsébet sérelmére elkövetett emberölés elkövetőjének elfogása érdekében. A díj annak fizethető ki, aki olyan adatokat oszt meg a rendőrséggel, amelyek alapján a tettes azonosítható és megalapozottan gyanúsítható az emberöléssel. A nyomravezető védelmére a rendőrség megteszi a kellő intézkedéseket.

 

A rendőrség kéri, aki a cikkben ismertetett bűncselekményekről, azok áldozatairól, környezetükről vagy a lehetséges tettesekről bármit tud, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számot, illetve munkaidőben a Telefontanú 06-80-555-111-es számát.        

TAKÁTS LÁSZLÓ

FOTÓ: SZABÓ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénztárcát lopott

Bíróság elé állítást javasolnak a budakeszi rendőrök egy helyi férfi ellen lopás miatt.

 

Rablás után átöltözött

Az Ózdi Rendőrkapitányság három órán belül elfogta, majd kihallgatásuk után őrizetbe vette a rablókat.