Páratlan leletet leltek

2017. 02. 08., sze - 13:30
Zsaru Magazin

Egyedülálló ókori leletet csempészett egy török kamionos. A régészek szerint egy ókori harcos sírjából származhatnak a műkincsek, és nem hiányoznak egyetlen múzeumból vagy magángyűjteményből sem. A sofőrnek orgazdaságért kell felelnie.

Szúrópróbaszerű ellenőrzést hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2016. szeptember 29-én éjjel az M5-ös autópályán. Az egyik parkolóban ellenőriztek egy Litvániába tartó török kamionost is. A rakománnyal és az iratokkal minden rendben volt, a szerelvény vezetőfülkéjéből és poggyászteréből viszont furcsa dolgok kerültek elő: 101 darab ócskavasnak, ócskaságnak tűnő tárgy, valamint 14 aranyérme. Sem a nyelvi nehézségekkel küszködő sofőr, sem az ellenőrök nem tudták megmondani, mik ezek, az aranyérmék miatt a NAV munkatársai értesítették a kecskeméti rendőröket. A zsaruk lefoglalták az „ócskaságokat” meg az aranyat, és előállították a gépkocsit vezető Ugur C.-t (51).

 


Rutinellenőrzésen bukott meg a sofőr

 

A nyomozók még éjjel kérték a kecskeméti múzeum régészét, vessen egy pillantást a tárgyakra. A régész rövid vizsgálódás után azt mondta, több ezer éves leletről lehet szó, szakértőt kell kirendelni a pontos azonosításra, de több tízmilliós nagyságrendű lehet az értéke.

 


Ócskavasnak tűnő tárgyak

 

– Már szeptember 30-án megyei hatáskörbe került az eljárás, és a bíróság aznap elrendelte a szállító előzetes letartóztatását – lapozta fel az aktákat Jancsár János százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának főnyomozója. – Felvettük a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeummal. Már a fényképek alapján azt a tájékoztatást kaptuk, hogy felbecsülhetetlen értékű a leletegyüttes.

 

 


Jancsár János százados

 

Dezső Tamás történész, asszirológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense végezte el társaival a szakértői vizsgálatot. Szerinte a bronztárgyak az ókori Urartu Királyságból – a mai Törökország és Örményország területe – valók, a Kr. előtti 9–7. századból. Egy magas rangú katona sírjából kerülhettek elő a lószerszámok, csengettyűk, tegezek fémborításai, csatok, harciszekér-alkatrészek, egy bronzsisak és egy bronzüst, amiből a világon összesen négy darabot találtak eddig a kutatók. A szakértő szerint az Urartu Királyság területe nem nyúlt át a mai Szíria határain, vagyis valószínűleg nem mostani háborús övezetből származik. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai ellenőrizték, a tárgyak nincsenek nyilvántartva, nem hiányoznak egyetlen múzeumból vagy magángyűjteményből sem. Feltételezések szerint egy illegális ásatáson kerülhettek felszínre. A szakértő szerint a bronzlelet eszmei értéke megközelíti a százmillió forintot, de egy árverésen ennek többszöröséig felmehet a licit. Nemcsak a műgyűjtőknek lehetett volna egyedi, ha a sofőr célba ér, hanem tudományos szempontból is az, ilyen komplett leletegyüttest ebből a korból, erről a helyszínről még nem találtak. Dezső Tamás szerint létezhet egy másik csomag is, amiben a sír hiányzó kellékei, pajzsok, fegyverek lehetnek, ezek sorsa ismeretlen, nem kizárt, az a fuvar már célba ért, vagy valahol pihentetik.

 

 


Az egykori harcos sisakja

 

– Tudomásunk szerint ilyen jellegű ókori csempészszállítmány Európában még nem bukott meg – folytatta a százados. – A gyanúsított állítja, nem tudott semmiről. Egy alkalmi ismerőse – akinek csak a nevét és a személyleírását tudta megadni – kérte meg Isztambulban, hogy vegye föl a csomagot. Lengyel­országon át vitte volna, ott kell­ett volna várnia a hívást, hogy mikor és kinek kell átadnia. Több információt nem adott meg sem a török, sem a lengyel kapcsolatról. A férfi büntetlen előéletű, a bűnügyi nyilvántartásokban nem szerepel. Orgazdaság bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, december 5. óta szabadlábon védekezik.

 


Bronzüst

 

Az értékes leletek mellett talált 14 aranyérme római kori, értékük 4,5 millió forint lehet. Volt egy görög kori ivóedény is a tárgyak között, ennek eszmei értéke eléri a 300 ezer forintot. A 101 darabos csomagban akadt rengeteg nagyon precíz hamisítvány is – agyagszobrok, pecséthengerek – olyanok, amelyek még a régészeket, történészeket is megtéveszthetik. Ezek arra utalnak, profi műkincstolvajok, kereskedők indíthatták el a fuvart. Ha a leletek másik része is előkerülne, egyedülálló, felbecsülhetetlen tudományos értékkel bírna az egykori urartu harcos teljes felszerelése. A főkapitányság a nyomozást február 8-án vádemelési javaslattal fejezte be, és kezdeményezte a lefoglalt tárgyak elkobzását. A leleteket a Szépművészeti Múzeumban őrzik.

 

 

Végh Attila
Fotó: Rendőrség


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.