Robogókat adományoztak

2017. 05. 11., cs - 10:59
Zsaru Magazin

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság 37 segédmotoros kerékpárt adományozott kiemelt stratégiai partnere, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) egyesületei számára.

A Készenléti Rendőrség alakulóterén április 27-én megtartott átadóünnepségen Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány beszédében kifejtette, a rendőrség nagyra becsüli a polgárőrség több évtizedes munkáját.

 

Szabó Endre, Papp Károly altábornagy, Túrós András 

 

Leszögezte: az önkéntes bűnmegelőzőket tömörítő szervezet a magyarországi közrend és közbiztonság megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Beszéde után Szabó Endrének, a Hollókői Polgárőrség képviselőjének nyújtotta át az egyik robogó kulcsát, aztán mindegyik járművet birtokba vehették a polgárőrök. Az OPSZ elnöke, Túrós András köszönetet mondott az adományért, kiemelve, hogy a rendőrségtől az elmúlt három évben kapott 130 kismotor, csaknem ezer kerékpár és a lovas járőrszolgálat működését támogató mintegy 30 millió forint nagyban hozzájárul mindennapi feladataik ellátásához és munkájuk eredményességéhez.  

 

KUTLÁN EDINA

FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.