Szakértők bizonyították be

2017. 02. 22., sze - 16:16
Zsaru Magazin

Egy tavalyi Békés megyei hajtóvadászaton egy vadász arcon lőtt egy, a zsákmányt összeszedő napszámost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az eljárást január végén fejezték be a rendőrök.

Minden évben részt vesz a békési Dombegyháza őszi hajtóvadászatán vendégként a hévízgyörki K. Mihály (66). Így volt ez 2016. november 17-én is, amikor fácánra és nyúlra mentek. Több helyi férfi hajtóként segített nekik, a fegyveres sportvadászok mellett haladva, zajongva felverték a vadat, majd összeszedték, és a vadászházhoz cipelték a zsákmányt.

 

– Alapszabály az ilyen, vonalban haladó hajtóvadászoknál, hogy a hajtók nem mehetnek be a vadászok elé, a lővonalba, ugyanakkor a vadásznak mindig figyelnie kell, hogy a leadandó lövés irányában ne tartózkodjon senki – magyarázta Végh András vadgazdálkodási és vadászati igazságügyi szakértő. – Tilos a „forgás”, vagyis az a vadász, aki nem tartja a lőirányát, és jobbra-balra átlő, azonnal kizárható a hajtóvadászatból. Ugyanígy tilos a hajtás vonalát elhagyni, akár hátra, akár előre. A balesetek oka a figyelmetlenség. Rutinos vadászokat is elkap a hév, a hajtók által felzavart állatok nagy száma: aki nem tud uralkodni magán, az veszélyt jelent másokra.
 

 


Vargáné Szombati Andrea őrnagy

 

Ilyesmi történhetett a dombegyházi hajtásnál is, amikor egy nádasban haladva K. Mihály oldalra adott le egy lövést egy repülő fácánra. A mögötte levő hajtók egyike figyelmeztette a madárra, fordult, lőtt. Azt azonban nem vette észre, hogy a saját hajtója közben vele egy vonalba ért egy korábban elejtett állatot összeszedni. A vadász lövéséből leadott sörétek egy része az arcán találta el a dombegyházi férfit.

 

 


A szakértők modellezték a balesetet okozó lövést


 

– A szakértői vizsgálatok szerint egyértelmű, hogy a hévízgyörki vendégvadász fegyveréből leadott lövés okozta a balesetet, azt a fegyvert pedig csak K. Mihály használta – idézte fel a nyomozás eredményeit Vargáné Szombati Andrea őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A madárra leadott lövésből származó sörétólomdarabok eltaláltak egy lelőtt fácánért begyalogoló dombegyházi férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. K. Mihály vallomása szerint nem látta, hogy a leadott lövés irányában valaki is tartózkodna, nem tudta megmagyarázni a történteket.
 

 

>
A vadász öreg puskája

 

A gyanúsított a vadászat során egy duplacsövű, 12-es kaliberű puskát használt 32 grammos lőszerrel, amiben 3 mm-es sörétek voltak. A puska szórásképe alapján 35 méteren belül egy 70×70 cm-es területen belülre esik a leadott lövés sörétjeinek 80 százaléka. A fegyverre a jelen szabályozás szerint nem kell a műszaki vizsgát érvényesíteni, a szakértők szerint nem volt elhanyagolt állapotban. A szakértői vizsgálat szerint az eltalált hajtó a vadásztól 40 méterre lehetett, így szerencséjére már csak az energiájukból sokat vesztett, úgynevezett hulló sörétek találták arcon. A szakértői vélemények alapján a rendőrök 2017. január 26-án vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást, az iratokat továbbították az ügyészségnek. A szabadlábon védekező K. Mihály vadászati és fegyvertartási engedélyét az eljárás idejére bevonták.


 

Végh Attila
Fotó: André Ildikó, BMRFK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.