V4-ek a nyeregben

2017. 05. 11., cs - 10:49
Zsaru Magazin

Rendhagyó bemutatóval készült a Készenléti Rendőrség (KR) az idei rendőrnapra: a visegrádi országok zsarui közösen mutattak be 16 lóval karüsszelt a Városligetben.

Többéves szakmai együttműködés csúcsosodott ki április 22-én: a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák egyenruhások közös bemutatóval ejtették ámulatba a rendőrnap közönségét.

– Úgy gondoltuk, egy ilyen karüsszel remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, a V4-országok rendőrei a nyelvi nehézségek ellenére milyen kiválóan együttműködnek mind emberileg, mind szakmailag – tájékoztatott Madarász Róbert őrnagy, a KR lovas alosztályának vezetője. – Korábban már nemzetközi versenyeken megmérettettünk egymással szemben, közösen viszont még nem dolgoztunk. Csehországból, Prágából négyen, Szlovákiából két kassai és két pozsonyi egyenruhás és paripáik, valamint Lengyelországból két-két chorzówi és czestochowai kolléga érkezett Budapestre április 18-án. Utóbbiak két fiatal lovat is hoztak, akiket a kinti szabályok miatt még nem patkoltak meg. Nálunk viszont anélkül még bemutatón sem vehetnek részt, ezért a parancsnokuknak kölcsönadtam a lovamat, Vezúvot, kolléganőjének pedig Zsiga nevű hátasunkat. A bemutató elemeit mi állítottuk össze.

A gyakorlás közben lépésről lépésre haladva állt össze a karüsszel. Volt elsőre is jól sikerült elem, de olyan is, amit többször el kellett próbálni, amíg összhangba kerültek a lovasok. A végeredmény pedig a hangos tapsból ítélve nagyon tetszett a közönségnek, és maguk a résztvevők is elégedettek voltak.

– Kifejezetten élveztük a karüsszelt, jó zenét választottak hozzá a magyar kollégák – vélekedett Jindrich Sícha, a cseh csoport vezetője. – A közönségnek is tetszett, sokat tapsoltak, ami nagyon inspiráló volt. Mi is szoktunk hasonló bemutatókat tartani, amikbe olykor még motoros rendőr kollégáinkat is bevonjuk. Nem volt nehéz a V4-es kollégákkal az együttműködés, kitűnő lovasok mindnyájan.

– A siker érdekében persze még a bemutató napján is elpróbáltuk a teljes műsort, és a kemény munka valóban meghozta gyümölcsét – tette hozzá Grzegorz Wypchlak, a lengyelek vezetője. – A Készenléti Rendőrség lovasaival nem először dolgoztunk együtt, a mondás tartja magát: lengyel, magyar két jó barát… Hosszú évek óta él a szakmai kapcsolat köztünk, idén is jönnek majd hozzánk versenyezni.

A szlovák csapat vezetője, Slavomír Kvapil is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a közös munkáról:

– Mi nem szoktunk ugyan ilyen jellegű karüsszeleket prezentálni, de azt kell mondanom, sokkal könnyebben ment, mint vártuk. A tolmácsok rengeteget segítettek, így a nyelvi akadályokon is könnyebb volt átlépni. Ráadásul minden kollégának átlagon felüli a lovastudása, ami előrevetítette, hogy remek lesz a bemutató.

Hasonlóan vélekedett az együttműködésről Sziráczki Tibor főtörzszászlós is:

– Az idő rövidsége, három nap, az extrém időjárás és a nyelvi nehézségek ellenére kihoztuk a maximumot a karüsszelből. Nagyon jó szakemberekkel dolgozhattunk együtt, reméljük, nem utoljára. Örülünk, hogy elfogadták a meghívásunkat.

– Nem titkolt vágyunk, hogy hagyományt teremtsünk ebből a V4-es együttműködésből, hogy minden tagállamban megvalósulhasson valamilyen hasonló közös munka – értékelt Madarász Róbert. – Az érdeklődés, úgy tűnik, megvan, a bemutatóra ellátogatott a szlovák attasé és a prágai lovas egység parancsnoka is. Mi is úgy láttuk, jól érezték magukat a külföldi kollégák. A lovak képzése, utánpótlása mellett pedig szakítottunk időt némi városnézésre is. Jártunk a Parlamentben, a budai Várban és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is a Nemzeti lókiállításon.

                FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ

Slavomír Kvapil

 

Jindrich Sísha

 

Gregorz Wypchlak

 

Sziráczki Tibor 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Anyagi káros baleset az M5-ös autópályán

Két gépjármű ütközött az M5-ös autópályán a szatymazi pihenő közelében, ezért a határ felé vezető oldalon csak a haladó sáv járható. Személyi sérülés nem történt.

 

Körözött Range Rover Csanádpalotán

A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás.

 

Advent idején is biztonságban

Az ünnepek és az adventi készülődés idején is fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait.

 

Körözött „bajai lakos”

Megtalálták a körözött férfi budapesti lakhelyét a bajai nyomozók, akik végül egy akció során az utcán fogták el D. Lászlót.