Védekezés az ár ellen

2014. 09. 24., sze - 11:43
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szeptember közepén a nyugati országrészre egyes napokon a heti, a havi átlagos csapadékmennyiséget meghaladó mennyiségben lezúduló eső következtében kialakult árvízi és belvízi helyzet nem követelt emberéletet.

A kitelepítettek sérelmére nem követtek el bűncselekményt, a rendőrség megóvta hátrahagyott javaikat. A védekezésben – nem hivatalos összegzés szerint – 3363 rendőr és 2264 rendészeti szakközépiskolás vett részt.

A Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém, Zala megye, illetve az ottani természetes vizek vízgyűjtő területein lehulló jelentős mennyiségű csapadékot követő ár- és belvízi helyzetben a rendőrség kitelepítési, a kitelepített területeken pedig vagyonvédelmi feladatokat hajtott végre, közreműködött a védekezéshez használt homokzsákok deponálásában és rakodásában, a buzgárok megszüntetésében, a víz alá került útszakaszok lezárásában, a forgalom irányításában, figyelőszolgálatot adott a víztározóknál és a veszélyeztetett gátszakaszokon, valamint az elöntéssel fenyegetett útszakaszokon. Az érintett megyei rendőr-főkapitányság személyi állományát megerősítő készenléti rendőrök esetenként riadóval vonultak be laktanyai készültségi szolgálatra, majd indultak útnak az aktualizált tervekben kijelölt településekre, a rendészeti szakközépiskolák hallgatóit a tanintézetekből autóbuszokkal szállították oda, ahol szükség volt a munkájukra.

– Még soha nem kellett kiköltöznöm árvízveszély miatt a házamból – mondja a 73 éves, egyedül élő Végi Istvánné, aki zalaszombatfai ingatlanját kényszerült elhagyni. – Ez alatt a pár nap alatt a lányomnál, Lentiben szálltam meg. Minden köszönetem a rendőröké, az állataimat és az értékeimet is óvták, amíg nem voltam otthon. Naponta visszajöhettem velük, hogy megetessem a tyúkokat, a libákat, a malacokat, esténként ők zárták be az ólat. Az unokáim imádott kölyökmacskái és az anyjuk is – szó szerint – megúszták a távollétem.

Végi Istvánné és Nothoff Ingrid hadnagy

 

Megúszta az az 53 éves szentgotthárdi lakos is, akit szeptember 13-án reggel fél nyolckor sodort el a víz Rábatótfalu határában. Végvári János alezredes, a Szentgotthárdi Rendőrőrs parancsnoka és Pál Zsolt főtörzsőrmester, a rendészeti alosztály körzeti megbízottja az Alsószölnökre vezető út zárásához készült, amikor felfigyeltek a bajba jutott férfira.

– A kerékpárral az útra hajtó férfit elsodorta az ár, elmerült az útszéli, mély vizesárokban – idézi fel a történteket Végvári János. – Kiálltottam a kollégámnak, és rohantunk segíteni. Sikerült elkapnom az egyik kezét, de nem volt egyszerű kimenteni, mert görcsösen ragaszkodott kerékpárjához, nem akarta elengedni. Végül csak sikerült kihúznunk a vízből, majd épségben „átadtuk” a feleségének.

A védekezésben a tapasztalatok szerint az érintett állampolgárok, a vízügy, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a rendészeti szakközépiskolák hallgatói és munkatársai, a karitatív és a humanitárius szervezetek ismét példás együttműködéssel vettek részt.

Harle – FerenTzi

Fotó: ANDRÉ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.