Zugló, végállomás

2016. 10. 12., sze - 13:09
Zsaru Magazin

Távolság nem akadály, a zuglói rendőröknek messzire elér a keze és ismerete, ha kell Szabolcs-Szatmárig vagy akár Wolfratshausenig. Tizenegymillió forint értékben foglaltak le karórákat és ékszereket, amik egy németországi betörésből származtak.

Hatszázkilencven kilométert megtettek, azt gondolták, már biztos távolságban vannak a betörés helyszínétől. A XIV. kerületben álltak neki szétosztani zsákmányukat.

 

– Szeptember 28-án délután, gyalogos járőrszolgálatunk során egy gyorsétterem parkolójában észrevettünk egy autót, amelynek hátsó ülésén buzgón pakolt egy férfi – mondta Kiszi István főtörzszászlós. – Igazoltattuk őt és a volán mögött ülő társát. A kocsi átvizsgálásakor rengeteg karórát és Swarovski kristályból készült ékszereket találtunk, eredetüket a két férfi nem tudta igazolni. Beszédes volt azonban a csomagtartóban fellelt komplett betörőkollekció: feszítővasat, fúrószárat, csípőfogót, csavarhúzót és kesztyűket találtunk.

 

– Az erdőkertesi férfiak előbb kikérték maguknak az eljárást, később fenyegetőztek, majd ahogy szorult a hurok körülöttük, úgy lettek egyre idegesebbek. Tudtuk, hogy valamibe nagyon belenyúltunk. Egyik a nevelt lányáért indult volna sürgősen tovább, másik kisdolgára hivatkozva akart távolodni tőlünk – tette hozzá Németh Ferenc Imre főtörzszászlós.

 

A kerületi kapitányságra állították elő a párost. „Ez meg mi?” – kérdezte a járőrautóból kipakolt, lefoglalt karórákra nézve Sütő László zászlós, aztán kisvártatva jót derült P. Ádám (26) és M. Zsolt (37) rablómeséjén. Tudniillik ők Németországból importálták az órákat, azokat itthon kívánják továbbértékesíteni. Történetesen a zászlós ismerte az adott márka egyetlen hazai forgalmazóját, így egy telefonhívással rövidre zárta a hazudozást: a gyártó nem alkalmazza a hivatkozott kereskedelmi eljárást.

 


Hajdu Flórián, a XIV. kerület alpolgármester (balra) elismerést adott át a megbízottaknak

 

A zsaruk tudták, hogy jó esélylyel ebül szerzett portékára bukkantak, azt nem tudták akkor még, hogy ki siratja azokat. A páros autójában lefoglalt táskát átforgatták, abból a németországi Wolfratshausen városában működő zálogház bevételezési cédulái hullottak ki. A zuglói megbízottak íziben tolmácsot kerítettek a bűnügyi osztályról, és felhívták bajor kollégáikat: volt-e ott betörés óraüzletben a közelmúltban? Speciel igen, jött a válasz. Szeptember 22-én 35 ezer euró értékben vittek el karórákat és ékszereket egy szakboltból.

 

– M. Zsolt hasonlított a személyi igazolványában lévő fotóra, de aggályok merültek fel személyazonosságával kapcsolatban. Lakcímeként Nyíregyháza volt bejegyezve, magam is, Sütő László kollégám is odavalósiak vagyunk, pár gyors kérdésnek vetettük alá az állítólagos nyírségi lakost. Nem tudott egy iskolát sem mondani a városból, az irányítószámról fogalma sem volt. Kiderítettük, hogy az igazolványt jogosulatlanul használta, miután közölte valódi adatait, az inkognitó okára is rájöttünk: a férfi ellen négy elfogatóparancs volt érvényben – mondta Vasvári János zászlós.

 

A két férfit őrizetbe vették, ellenük orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. M. Zsoltot az ellene szabadságvesztés letöltésének meg nem kezdése miatt kiadott körözések alapján büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, a bíróság október 1-én elrendelte P. Ádám előzetes letartóztatását.

 

Szilágyi
Fotó: Szabó László, BRFK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.