Forgalomkorlátozások Somogy megyében

2017. 03. 14., k - 13:26
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A március 15-ei megemlékezések idején két városban kell a közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra számítania.

Kaposváron a Széchenyi teret 2017. március 15-én 9 óra 15 perctől 9 óra 50 percig lezárják a forgalom elől, az arra közlekedők a Szent Imre utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél kizárólag a Tallián Gyula utca felé haladhatnak tovább.

 

 

A Petőfi téren 9 óra 55 perctől 10 óra 50 percig forgalomkorlátozással kell számolni, az Irányi Dániel utcát és a Teleki utcát lezárják a forgalom elől.

 

 

Nagyatádon a 68-as számú főútvonal és a Mártírok útja kereszteződése, valamint a 68-as számú főútvonal és az Aradi utca kereszteződése közötti útszakaszon 2017. március 15-én 10 órától 11 óra 30 percig teljes pályás útlezárásra kell számítani. A közlekedők a környező utcákban kerülhetnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.