A jégen tartózkodás szabályai és veszélyei

2018. 12. 12., sze - 08:21
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében a jégen tartózkodás és a fagyos víz veszélyeire, valamint a már kialakult veszélyhelyzet esetén teendő intézkedésekre hívja fel a figyelmet.

A szabad vizek és azok környékei egész évben kedvelt kirándulóhelyek, a hétvégi programok gyakori helyszínei. Ez leginkább nyáron, jó időben jellemző, de nincs ez másként a téli időszakban sem, amikor az egyes befagyott vízfelületeket a korcsolyázók lepik el, vagy éppen a nyugodtabb, háborítatlanabb részeken a horgászok jelennek meg. Mind gyermekre, mind felnőttre egyaránt vonzerőt gyakorol a befagyott víz, mely ugyanakkor komoly veszélyeket rejt magában. Sokszor az emberek felelőtlen viselkedésének és a jég tulajdonságának nem megfelelő ismerete miatt következnek be a jégbeszakadások, melyek sok esetben sajnos halálos kimenetelűek. A rendőrség elkötelezett abban is, hogy az ilyen tragikus balesetek számát csökkentse, melyben a figyelem felhívásának, az emberi hozzáállásnak, a veszélyhelyzetek elhárításának rendkívül fontos szerepe van.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hirtelen hőmérséklet-változások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatják a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat. A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Fontos, hogy a fagyás alatt lévő jeget ne terheljük túl, így a körülbelül 8 cm vastagságú jég már alkalmas lehet arra, hogy rajta tartózkodjunk, de ha eléri, vagy meghaladja 12 cm-t, az már akár egy csoport egyidejű jégen tartózkodására, illetve sportolásra is alkalmas, de például a szánkókkal való biztonságos jégen tartózkodáshoz nagyjából 18 cm vastagság ajánlott.

A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Ennek megfelelően tájékozódjunk, hogy a tiltások mely részekre vonatkoznak.

TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

-          éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,

-          járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,

-          kikötők és veszteglőhelyek területén,

-          folyókon és azok mellékágain.

A vonatkozó jogszabályi rendelkezés szerint, aki jégen jégkitermelést folytat, vagy a halak oxigén ellátását biztosító, egy négyzetméternél nagyobb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet egy méteres magasságban elhelyezett, legalább 10-10 centiméter széles, piros-fehér csíkozású korláttal ellátni. A kihelyező a jégmentessé vált területet jelző eszközöket köteles eltávolítani a figyelmeztető jelzés elhelyezésére okot adó körülmény megszűnésekor.

A következő jogszabályi rendelkezés leginkább a horgászokat érinti, miszerint aki a jégen egy négyzetméternél kisebb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet legalább 50 méterről jól felismerhető módon megjelölni, amelyhez a vízparton található természetes anyagokat (pl. nád, sáskéve, száraz ágak) is fel lehet használni. A horgászhelyet a jégen nem szabad járművel megközelíteni. A 14 éven aluli gyermekhorgász a jégen is kizárólag csak felnőtt felügyeletével horgászhat.

A már kialakult veszélyhelyzet esetén teendő intézkedések, jó tanácsok:

- Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni!

- Beszakadás esetén a kihűléstől való félelem és az esetleges pánik miatt az ember ösztönösen mozgásba kezd, de mégis igyekezzünk kerülni a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget! Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé előrelökni magunkat, illetve segítséget kérni!

- Sajnos a kihűlés és a végtagok elgyengülése a legnagyobb ellenségünk, az ilyen vízben ez akár 10-15 perc után is megtörténhet. Emellett a jéghideg víz alatt oxigén nélkül az átlagember néhány másodpercig bírja csak.

- Fontos, hogyha partot értünk, azonnal menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt! Kávé és alkohol fogyasztása tilos!

- Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk, emellett további jégbeszakadások történhetnek, így nemhogy segítünk, sokkal inkább csak tetézzük a bajt!

- Lehetőleg hívjunk segítséget és a mentést végző személyt kötelekkel, társakkal biztosítsuk. Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruhadarabot nyújtsunk a vízbe esett részére! Ha többen vagyunk, akkor egymás lábát fogva, mint egy hason fekvő lánc tudunk segíteni.

- Ha lékhorgászatra indulunk, hasznos lehet egy hosszú botot magunkkal vinni a jégre, mert ha a jég beszakadna alattunk, akkor a botot keresztbe fordítva magunk előtt az fogást adhat, és ezáltal segítséget nyújthat, hogy a vízből minél hamarabb kimásszunk.

- Ha többen vagyunk a jégen például horgászat közben, javasolt, hogy kötél is legyen nálunk. A kötelet úgy is használhatjuk, hogy azt egymástól megfelelő távolságra (legalább 15-20 m) tartózkodva valamennyien a derekunkhoz rögzítjük, így ha valaki bajba kerül, a kötéllel segíteni tudunk. Ha egyedül horgászunk, akkor a kötél másik végét a parton lévő fához, tárgyakhoz is kiköthetjük.

A jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni bírságot szabhat ki, figyelmeztethet, vagy szabálysértési eljárást kezdeményezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.