A rendőrkapitányságra látogattak a táborozók Bátonyterenyén

2019. 07. 18., cs - 08:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrnők fogadták és mutatták be a gyermekeknek a rendőrkapitányságot, és hívták fel a figyelmüket a nyár veszélyeire.

A Bátonyterenyei Városi Szociális és Gyermekjóléti Központ táborozói élményekben gazdag napot töltöttek 2019. július 17-én délelőtt a helyi rendőrkapitányságon. A bűn- és baleset-megelőzési szakemberek, Molnárné Kun Marianna rendőr őrnagy, Gergely Annamária rendőr százados és Gembiczki Mária rendőr százados fogadták a gyermekeket. A program legfontosabb célkitűzése a korosztály áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése, továbbá annak elősegítése, hogy szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni a rendőröktől. 

A közösen eltöltött nap első állomásaként a rendőrnők bemutatták a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság szervezeti felépítését, és a kapitányság épületébe is szétnézhettek a gyerekek. Ezt követték a játékos ügyességi foglalkozások, így többek között a KRESZ kirakó és a puzzle, melyek gyors és helyes kirakásával, valamint a tesztlapok kitöltésével bizonyíthatták a gyermekek tudásukat. Ennek során elbeszélgettek a szakemberek a diákokkal a legfontosabb közlekedési szabályokról. Sok nevetés kísérte az úgynevezett „részegszemüveg” kipróbálását. A rendőrök minden önként jelentkező részére elkészítették a saját ujj- és tenyérlenyomatát is. A diákok az izgalmas nap végén ajándékokkal és sok élménnyel térhettek haza.

A rendőrök többek között az alábbi tanácsokkal is ellátták a gyermekeket:

  • Fontos, hogy a gyermekek tudják szüleik nevét, telefonszámát és lakcímüket!
  • Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem!
  • Fontos, hogy idegentől - még ha kedvesen ajándékot is kínál – ne fogadjanak el semmit!
  • Az úttesten mindig a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keljenek át, előtte azonban álljanak meg, és mindig nézzenek körbe mielőtt a járdáról lelépnének!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.