A tavak vize fagyni kezdett

2017. 01. 03., k - 06:17
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a jégen tartózkodással kapcsolatosan mindenkit óvatosságra int.

A szabad vizek és azok környékei egész évben kedvelt kirándulóhelyek, a hétvégi programok gyakori helyszínei. Az éjszakai fagypont alatti hőmérséklet hatására a tavak, folyók néhány helyen befagytak. A jég komoly veszélyeket rejt magában, egy beszakadásnak súlyos, illetve tragikus következménye lehet. A veszélyhelyzetek, balesetek elkerülése érdekében a rendőrök visszatérően ellenőrzik a tavakat.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai:

A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Ennek megfelelően tájékozódjunk, hogy a tiltások mely részekre vonatkoznak. Alaprendelkezésként TILOS a szabadvizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

 -           éjszaka és korlátozott látási viszonyok között;

-           járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével;

-           kikötők és veszteglőhelyek területén;

-           folyókon és azok mellékágain.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hirtelen hőmérsékletváltozások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatják a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat. A szabadvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog.

Néhány jó tanács veszélyhelyzet esetére:

-Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni.

-Beszakadás esetén a kihűléstől való félelem és az esetleges pánik miatt az ember ösztönösen mozgásba kezd, de mégis igyekezzünk kerülni a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget. Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé előrelökni magunkat, illetve próbáljunk segítséget kérni.

-Ilyen esetekben sajnos a kihűlés és a végtagok elgyengülése a legnagyobb ellenségünk, az ilyen vízben ez akár 10-15 perc után is megtörténhet. Emellett a jéghideg víz alatt oxigén nélkül az átlagember néhány másodpercig bírja csak.

-Fontos, hogy ha partot értünk, a lehető legrövidebb időn belül menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt. Kávét, alkoholt ilyen helyzetben ne fogyasszunk!

-Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk. Emellett további jégbeszakadások történhetnek.

-Lehetőleg hívjunk segítséget és a mentést végző személyt kötelekkel, társakkal biztosítsuk. Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruhadarabot nyújtsunk a jégbeszakadtnak. Ha többen vagyunk, akkor egymás lábát fogva, mint egy hason fekvő lánc tudunk segíteni.

-Ha lékhorgászatra indulunk, lehetőleg vigyünk magunkkal egy hosszú botot a jégre, mely hasznos lehet akkor, ha a jég beszakad alattunk. Ilyenkor a botot keresztbe fordítva magunk előtt az fogást adhat, és így segítséget nyújthat, hogy a vízből minél hamarabb kimásszunk.

-Ha többen vagyunk a jégen - például horgászat közben – jó, ha van nálunk kötél. A kötelet úgy is használhatjuk, hogy azt egymástól megfelelő távolságra (legalább 15-20 m) tartózkodva valamennyien a derekunkhoz rögzítjük, így ha valaki bajba kerül, a kötél segítségével segíteni tudunk. Ha egyedül horgászunk, akkor a kötél másik végét a parton lévő fához, tárgyakhoz is kiköthetjük.

A jégen tartózkodás szabályait, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.