Az elmúlt napokban több gyalogos baleset is történt Veszprém megyében

2021. 01. 12., k - 11:36
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A járművezetők továbbra sem fordítanak elég figyelmet a gyalogos-átkelőhelyek megközelítésének szabályaira. A biztonság közös érdek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2021. január 1-jén 0 órától 2021. január 11-én 24 óráig 5 gyalogos elütés történt. Négy esetben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen (Balatonalmádi, Pápa és Zirc) történt a baleset, egy gyalogos pedig az úttesten akart átkelni Ajkán, mikor elütötték. A közúti közlekedési balesetekben 3 személy sérült meg súlyosan, 2 fő pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A KRESZ szabályai mindenkire, így a járművezetőkre és a gyalogosokra is egyaránt vonatkoznak. Az elmúlt évek adatai alapján a gyalogosokat érintő baleseteken belül vezető helyen áll, hogy körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Gyakori a tilos jelzésen, illetve a tiltott helyen áthaladás is. Különösen fontos tehát a körültekintés, ami nemcsak az autóvezetők, hanem a járókelők felelőssége is.

baleset

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét: 

Járművezetőként:

  • A járművezetők esetében nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

Gyalogosként:

  • A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!
  •  A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! 
  • Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen! 
  • A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!

Figyeljünk egymásra!

hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam