Baleset-megelőzés táborozóknak

2018. 06. 22., p - 12:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere a bőnyi iskolában táborozó gyerekeknek tartott előadást.

A prevenciós előadó a bőnyi általános iskolában táborozóknak tartott interaktív foglalkozást 2018. június 21-én. Felhívta a figyelmet a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaira, valamint a nyári szünidő veszélyeire. Közlekedési ügyességi gyakorlópályát épített az iskolások részére. A gyerekek rollerrel, görkorcsolyával és bringával is teljesítették a feladatokat. A program végén a rendőrök az iskolásoknak ajándéktárgyakkal kedveskedtek.

1

Közeleg a vakáció és a tapasztalatok szerint a szünidő alatt megnő a közúti balesetet szenvedő gyermekek száma. Fontos, hogy a szülők, pedagógusok elmondják a legkisebbeknek, miként kell közlekedni. Beszéljék meg a gyerekkel a gyalogos közlekedés alapszabályait:

- hol van elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való átkeléskor,

- mit kell tenni, mielőtt lelépne az úttestre,

- hol szabad kerékpározni,

- melyek a kötelező biztonsági felszerelések.

Kérjük, hogy a tragédiák megelőzése érdekében a gépjárművezetők is fokozottan figyeljenek a gyalogos és kerékpározó gyerekekre!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.