Balesetek helyszínén jártak

2018. 04. 20., p - 07:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség célja az újabb balesetek megelőzése.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. április 8-án 6 óra 35 perc körül a 117-es úton Esztergom és Tát között. Egy Volkswagen típusú személygépkocsi közlekedett Tát irányába. A jármű áttért a szemközti forgalmi sávba, majd az úttestről letért és egy beton szegélynek ütközött. A járműben utazók közül egy fő súlyosan, ketten könnyebben sérültek, egy ember pedig a helyszínen életét vesztette.

A helyszíntől nem messze, pár nappal korábban is történt egy halálos közlekedési baleset. 2018. április 6-án egy személygépkocsi kezdett egy tehergépjármű előzésébe, amikor összeütközött a vele szemben közlekedő motorossal. A motorkerékpáros néhány nappal később a kórházban életét vesztette.

Ennek a két halálos balesetnek a helyszínén tartottak helyszínbejárást a rendőrség és a Magyar Közút Zrt. munkatársai 2018. április 19-én. A 117-es főúton, Esztergom közelében ebben az évben két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt, a szakemberek ezeket a helyszíneket járták be.  A bejárás célja, hogy feltérképezzék azokat a körülményeket, amelyek a balesetek bekövetkezéséhez vezettek, és amennyiben lehetséges, változtassanak azokon.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a helyszínbejárásokon túl folyamatos közterületi jelenléttel, fokozott ellenőrzésekkel, az ittas járművezetők kiszűrésével tesz a balesetek megelőzéséért.

2

1

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.