Baleseti összesítő

2020. 05. 20., sze - 12:42
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt héten Baranya megyében.

Összesen 32 baleset történt Baranya megye közútjain a múlt héten, amelyből 22 anyagi káros volt, tíz pedig személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek nyolc esetben könnyű, egy esetben súlyos sérüléssel végződtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. Ezekben a balesetekben összesen 11-en sérültek meg, kilencen könnyebben, egy fő súlyosan, egy személy pedig életét vesztette.

A legjellemzőbb baleseti ok ismét az elsőbbség meg nem adása és a gyorshajtás volt.

Az elmúlt héten megyénk egy olyan kampányhoz is csatlakozott, amelynek célja az volt, hogy a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Zebra terv elnevezésű baleset-megelőzési kampány során, május 12-e és 14-e között a rendőrök kiemelten ellenőrizték a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket. Az egyenruhások az említett időszakban járművezetővel szemben 42 esetben, míg gyalogossal szemben 11 esetben intézkedtek jogsértés elkövetése miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

Autóvezetőként igyekezzenek fokozott óvatossággal és figyelemmel, alacsonyabb sebességgel megközelíteni az olyan helyeket, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani – legyen szó akár gyalogos-átkelőhelyről, akár buszmegállóról.

Ugyanakkor a gyalogosok felelőssége sem elhanyagolható. Mielőtt a járókelők az úttestre lépnek, nézzenek körül, hogy biztonságosan áthaladhatnak-e azon! A gyalogosok tilos jelzésen, illetve tiltott helyen ne haladjanak át, még akkor sem, ha úgy gondolják, hogy biztonságos lenne az átkelés!

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, figyeljenek egymásra,

„… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.