Indul az aratási szezon!

2020. 07. 07., k - 09:51
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megkezdődött a nyári betakarítási szezon, ezért egyre több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban Csongrád-Csanád megyében is. Jelenlétük fokozott baleseti kockázatot rejt magában.

Ebben az időszakban a munkálatokhoz használt járműveket érintő közlekedési balesetek leggyakrabban a kanyarodási és az elsőbbségi szabályok megsértése, valamint a nem megfelelő kivilágítás miatt következnek be. A megyei Balesetmegelőzési Bizottság felhívja a mezőgazdasági munkákban résztvevők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a „KRESZ” szabályokat!

A közutakat igénybe vevő önjáró erő- és munkagépeknek, szállítójárműveknek rendelkezniük kell:

•          hatósági jelzéssel,

•          állandó vagy ideiglenes rendszámmal,

•          forgalmi, vagy ideiglenes forgalmi engedéllyel,

•          kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (KGFB).

Az említett feltételeken túl az alábbi szabályokra kell figyelniük a munkagéppel közlekedőknek:

•          Fontos, hogy a vezető, mielőtt a járművel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékberendezést, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni, és ennek az ellenőrzésnek teljeskörűen ki kell terjednie a pótkocsira, illetve a további vontatmányokra is!

•          A járművezető az úthasználat megkezdése előtt tájékozódjon az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális forgalomkorlátozásokról!

•          A járműnek, járműszerelvénynek a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie!

•          Földútról szilárd útra történő felhajtás előtt a járműre tapadt sarat el kell távolítani, hogy az ne szennyezze be az úthálózatot! Aki a közút jelzéseit eltakaró szennyeződést visz fel az útra, az köteles annak biztonságos eltávolításáról gondoskodni!

•          A rakományt úgy kell elhelyezni a járműveken, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban, valamint a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse!

•          Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására, és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is!

•          A járművek méretéből és sebességéből adódóan a legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról történő fel- és lekanyarodást kiemelt körültekintéssel kell végrehajtani!

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.