Iskolarendőr Konferencia Kecskeméten

2017. 02. 16., cs - 15:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelt fontosságú aktuális témakörökben bővíthették ismereteiket a jelenlévők.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (MBB) immár harmadik alkalommal „Iskolarendőr Konferencia” címmel továbbképzést tartott 2017. február 15-én a kecskeméti Malom Központban, a megyében iskolarendőri feladatokat ellátó munkatársak, valamint az „Iskola rendőre” program koordinátorai számára.

A továbbképzés célja a programban résztvevő, koordinátori és iskolarendőri feladatokat ellátó állomány szakmai ismereteinek frissítése, szinten tartása, a prevencióval, gyermekvédelemmel foglalkozó társszervek munkájának és a megelőzési munka sokszínű lehetőségeinek megismertetése volt.

Az eseményen résztvevő 150 fő között a rendőrökön kívül az ifjúságvédelem területén dolgozó vendégek is jelen voltak. A konferenciát Arató László r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, az MBB elnöke nyitotta meg.

Az eseményen számos témakörben - köztük a gyerekekkel történő kommunikációról és viselkedéskultúráról, a függőségekről, az életveszély felismeréséről, a közlekedésre nevelésről, az online játékokról - hallgathattak ismeretterjesztő előadást a jelenlévők, amelyeket további munkájuk során hasznosíthatnak.

Az „Iskola rendőre” program 2008. szeptember 1-jén indult és az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló átfogó baleset- és bűnmegelőzési tevékenységet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.