Jogosítványt kaptak a SuliMoped résztvevői Szegeden

2019. 08. 18., v - 06:11
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikeresen levizsgáztak, majd átvették első vezetői engedélyüket a SuliMoped program motorosai. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának (CSMRFK MBB) szervezésében és az egyik autósiskola közreműködésével, több mint harminc fiatal vehette át kismotorra szóló jogosítványát Szegeden.

A program sikeres teljesítésével kapcsolatos eseményen 2019. augusztus 15-én Vad Róbert rendőr őrnagy, a CSMRFK MBB titkára elmondta: a gyermekek védelme és a biztonságos közlekedésre nevelő munkában való aktív részvétel évtizedek óta az egyik legkiemeltebb feladatuk.

Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottsága szakmai és anyagi támogatásával, a CSMRFK MBB szervezésében 2018 novemberétől Csongrád megyében is elindult a program. Ennek során a megyéből 32 fő nyolcadik és kilencedik osztályos gyermeknek nyílt lehetősége elektronikus oktatási módszerrel (e-learning), térítésmentesen, AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni, mely a napokban sikeresen lezárult.

A gyermekek első vezetői engedélyüket a képzést végrehajtó stratégiai partnertől az ATI Császárné Kft.-től vehették át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.