Kerékpáros balesetek megelőzése a cél

2017. 08. 15., k - 11:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálykövető, körültekintő közlekedéssel megelőzhetők a balesetek.

A közlekedésben résztvevők közül a gyalogosok, motorosok és kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben. Hajdú-Bihar megye útjain megszaporodtak a motoros, illetve kerékpáros balesetek. Ezért felhívjuk a járművezetők figyelmét a rájuk vonatkozó KRESZ szabályok betartására, hiszen a felelős, szabálykövető járművezetéssel megelőzhetőek a balesetek.

Fontos, hogy kerékpárral lehetőség szerint a kerékpárúton vagy a kerékpársávon közlekedjenek. Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpárjaikról leszállva keljenek át és a forgalomba való bekapcsolódás előtt győződjenek meg annak veszélytelenségéről. A közlekedés minden résztvevőjére, így a kerékpárosokra is vonatkozik a „látni és látszani” biztonsági alapelv. Tájékoztatjuk a kerékpárosokat, hogy a láthatósági mellény viselése lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező. Testi épségük megóvása érdekében lehetőség szerint viseljenek sisakot és térdvédőt. Ügyeljenek a megfelelő öltözékre! A kabáton legyen fényvisszaverő csík vagy viseljenek feltűnő színeket.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzése érdekében felhívja a közlekedők figyelmét a szabálykövető, körültekintő magatartásra.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.