Kerékpáros emléktúra Pápán

2021. 11. 23., k - 09:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros emléktúrával tisztelegtek a közlekedési balesetek áldozatai előtt a pápai bringások.

A közlekedési balesetek emléknapjához kapcsolódóan hatodik alkalommal hirdetett kerékpáros emléktúrát a Pápai Rendőrkapitányság, amelyhez az idei évben Pápa Város Önkormányzata is csatlakozott. A 2021. november 21-én délután induló túra célja a megemlékezés mellett a szabályos kerékpáros közlekedés népszerűsítése volt. A rendőrök a láthatósági mellény életmentő szerepére, valamint a kerékpár kötelező tartozékaira hívták fel a figyelmet, kiemelve a láthatóságért felelős prizmák és a kerékpár világításának a fontosságát az őszi-téli időszakban. Az érdeklődők a helyi Fenyveserdő Bölcsőde előtti parkolóban gyülekeztek, majd az újonnan kialakított Vajda lakótelepi, várkerti és Erzsébet ligeti kerékpárutat biciklizték be. Ezt követően rövid pihenőt tartottak, ahol a szervezők meleg teával és süteményekkel kínálták a bringásokat, valamint a résztvevők között egy közlekedésbiztonsági ajándékcsomagot is kisorsoltak. A rendezvény a Kálvária temetőben ért véget, ahol a pápai katolikus és református egyház képviselői is megemlékeztek az áldozatokról, a résztvevők pedig mécseseket gyújtottak. 


emléktúra


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.