"Kerékpáros Iskola Kupa" és "Ki a mester két keréken?"

2018. 04. 25., sze - 09:50
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedőket rendeztek Nógrád megyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban rendezte meg a „Kerékpáros Iskola Kupa”, valamint a „Ki a mester két keréken?” megyei döntőjét.

A vetélkedők célja a gyerekek közlekedésbiztonságának fokozása, közlekedési ismeretük bővítése, valamint kerékpáros ügyességi tudásuk fejlesztése volt. A versenyzők a kerékpáros közlekedési szabályokat érintő KRESZ tesztlap kitöltését követően egy ügyességi pályát teljesítettek.

A tanulók korábban a Salgótarjáni, Balassagyarmati, Szécsényi, Rétsági, Pásztói és Bátonyterenyei Rendőrkapitányságok illetékességi területén megrendezett helyi döntőkön első három helyezést értek el.   

A „Kerékpáros Iskola Kupa” és a „Ki a mester két keréken?” versenyben első helyezést elért gyermekek képviselik megyénket a 2018. május 9. és május 11. között Egerben megrendezésre kerülő országos döntőben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.