Készüljenek fel a télre!

2020. 11. 24., k - 17:37
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Látni és látszani” közlekedésbiztonsági kampány keretén belül továbbra is átvizsgáltathatják a gépjárműveiket a közlekedésben résztvevők.

Baranya megye közútjain 2020. november 16-a és november 22-e között összesen heten sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Az előző év hasonló időszakához képest hárommal csökkent a sérüléses balesetek száma, összesen 41 közlekedési baleset történt, amelyből hét személyi sérüléssel járó, míg 34 anyagi káros volt.

A személyi sérüléses balesetek közül két eset súlyos, öt eset könnyű sérüléssel végződött, ittasság gyanúja egyik esetben sem merült fel.

Az elmúlt héten az elsőbbség meg nem adása és a szabálytalan kanyarodás szerepelt a főbb baleseti okok között, de történt baleset gyorshajtás és gyalogoshiba miatt is.

A gépjárművek vezetői a nedves úton a megcsúszást lassúbb tempóval, az esetleges balesetet pedig nagyobb követési távolság tartásával, valamint még körültekintőbb vezetéssel kerülhetik el. Az alábbiakat mindenképpen szükséges ebben az időszakban ellenőrizni: akkumulátor, gumiabroncsok, világítás, fékrendszer. Célszerű egy tél előtti ellenőrzést is elvégeztetni, ezt a csatlakozott szervizekben december 6-áig ingyen megtehetik a „Látni és látszani” kampány keretében.

Fontos a jól működő ablaktörlő, a téli ablakmosó folyadék, valamint mindig legyen az autóban takaró, jégoldó spray, jégkaparó, és álljon rendelkezésre feltöltött mobiltelefon is. A gumiabroncsokat is célszerű télire cserélni, hiszen  hideg időben, illetőleg a nedves, havas úton a nyári abroncsok lényegesen rosszabbul teljesítenek.

Vigyázzanak magukra, akár gépjárművel, gyalogosan vagy utasként vesznek részt a közlekedésben!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.