Közlekedés, ahogyan a gyermekek látják

2017. 04. 20., cs - 16:38
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című pályázati kiírására Békés megyéből beküldött alkotásokból nyílt kiállítás Békéscsabán, a Csaba Centerben.

Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2017-ben is meghirdette a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatát. Ebben az évben Békés megyében 65 általános iskolából és 78 óvodából 3 763 rajz érkezett a rendőrkapitányságokra. A rendőrkapitányságok székhelyein megtartott kiállításokat követően, 2017. április 20-án, Békéscsabán, a Csaba Centerben nyílt meg az a tárlat, amelyen az érdeklődők megtekinthetik a legjobbnak ítélt rajzokat. A zsűri a különböző technikákkal készült és a közlekedési szabályokat bemutató munkák közül a megyei kiállításra, illetve az országos értékelésre is választott ki alkotásokat. A megnyitó a békéscsabai Evangélikus Óvoda Meserét csoportjának előadásával kezdődött, majd Pelleg József r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője köszöntötte a gyermekeket, valamint kísérőiket és átadta a helyezetteknek járó díjakat

 

Az óvodások korcsoportjában első helyezést ért el Szügyi Nóra, a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ II. számú óvodájából. Rajzának címe: „Bogyó és Babóca gesztenyehintója”. Az alsó tagozatos általános iskolások munkái közül Dajka Eszter, a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulójának „Zebrák a zebrán” című alkotása bizonyult a legjobbnak. A felső tagozatos kategóriában pedig Bereczki Barbara, a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola diákja ért el első helyezést „Strucc rendőr szolgálatban” című rajzával.

 

Az óvodásoknak és általános iskolásoknak számos intézmény, cég és vállalkozás ajánlott fel különdíjakat. A Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Önkormányzat, a békéscsabai Napsugár Bábszínház, a Békés Megyei Hírlap, a Békéscsabai Médiacentrum Kft., a Csaba Televízió, a Vár-játék Áruház és a Tarka-Barka Játszóház is támogatta a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését célzó kezdeményezést. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság pedig korcsoportonként 5, összesen 15 különdíjat ajánlott fel.

 

A gyermekrajzokból nyílt tárlat 2017. április 28-áig látható a Csaba Center földszintjén. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.