Közlekedésbiztonsági előadást tartott az iskola rendőre Zalahalápon

2018. 12. 05., sze - 13:51
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Első osztályos diákokat látogatott meg a Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársa.

A zalahalápi Csontváry Általános Iskola első osztályos tanulóihoz látogatott el az iskola rendőre 2018. december 4-én délelőtt és a biztonságos közlekedésről tartott előadást. Játékos formában a gyerekekkel közösen felelevenítették a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait. A kicsik a foglalkozás során megtanulták többek között azt is, hogy miért nagyon fontos a láthatóság, különösen az őszi és a téli időszakban. Az előadó felhívta figyelmüket az észlelhetőséget segítő eszközökre, illetve hangsúlyozta a láthatósági mellény használatának fontosságát. Ezt követően áttértek a tömegközlekedési eszközökön való utazás szabályaira. Az iskola rendőre elmondta nekik, hogy magatartásukkal nem zavarhatják a többi utast, illetve nem szemetelhetnek.  Azt is megtudhatták, hogy ha van szabad ülőhely a járatokon, le kell ülniük, ellenkező esetben pedig muszáj kapaszkodniuk, hogy fékezésnél vagy egy baleset során ne essenek el és ne szerezzenek sérüléseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.