Közlekedésbiztonsági tábor Győrújbaráton

2018. 07. 07., szo - 07:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a rendőrség által szervezett, egy hétig tartó rendezvény.

Immár hagyományosan ebben az évben is megrendezte a Győri Rendőrkapitányság „Ki a mester két keréken?” címmel a közlekedésbiztonsági táborát Győrújbaráton. Az egyhetes prevenciós programban a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, a Győr-Ménfőcsanaki PS Általános Iskola és a Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola 5-6. osztályos tanulói vettek részt, 4 lány és 4 fiú csapatösszetételben.

A táborban a gyerekek megismerkedtek a rendőrség, valamint a társszervek munkájával, és játékos formában dolgozhatták fel a korosztályukat érintő, napjainkban jelen lévő kirekesztettséget, zaklatást, kiközösítést. A rendezvény egyik nagyon várt eseménye a Gyirmótig tartó kerékpártúra volt, amit minden részvevő sikeresen teljesített. A hét folyamán a csapatok különböző feladatokat kaptak, például egy közlekedési társasjátékot is ki kellett dolgozniuk, majd azt a gyakorlatban mutatták be egymásnak. Ezt a programelemet a fiatalok rendkívül ötletesen oldották meg. A táborban a gyerekek a feladványok során versenyeztek is egymással. Idén a végső győzelmet a  Győr-Ménfőcsanaki PS Általános Iskola diákjai érték el. Jutalmuk egy vándorserleg volt, amit a rendőrség munkatársa az évnyitón, ünnepélyes keretek között fog részükre átadni.  

 A diákok a közlekedésbiztonság témaköréből az alábbiakat tanulták meg:

  • Ne feledjük, hogy a nyár az önfeledt kikapcsolódásé és szórakozásé. Fontos, hogy ebben az időszakban is fokozottan figyeljünk magunkra és társainkra közlekedésünk során.
  • gyalogosként: mielőtt úttestre lépünk, nézzünk mindegyik irányba, balról kezdve és csak akkor induljunk el, ha az érkező gépkocsi a gyalogátkelő előtt már megállt.
  • Menet közben folyamatosan figyeljük a közlekedő forgalmat, hirtelen, figyelmetlenül az úttestre ne lépjünk!
  • Csak ott keresztezzük az úttestet, ahol szabad! 
  • kerékpárosoknak: ne feledjük, ha kerékpározunk, járművezetőknek minősülünk és a KRESZ szabályokkal tisztában kell lennünk.
  • Ha toljuk a kerékpárt, akkor gyalogosnak számítunk, kerékpárral így kelhetünk át a gyalogos átkelőhelyen,
  • ahol a gyalogátkelőhely mellett kiépített, felfestett kerékpárút van, elsőbbségadási kötelezettsége van a kerékpárosnak a védett útvonalon közlekedő járművek részére, ott az elsőbbség biztosítását követően közlekedhet csak a kerékpáros fennülve a járművén,
  • éjszaka, korlátozott látási viszonyok között a kerékpárt minden esetben ki kell világítani,
  • kanyarodás előtt mindig győződjünk meg, hogy nincs mellettünk, illetve közvetlen mögöttünk másik jármű,
  • kanyarodási szándékunkat minden esetben kezünkkel jelezni kell!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.