„Közlekedik a család” Kecskeméten

2019. 05. 19., v - 13:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjén közel két tucat család mérte össze tudását.

 

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2019. május 18-án rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét.

A versenyt két nagyobb helyszínen bonyolították le: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületében, valamint a Brill Kft. Skoda márkakereskedésénél.

A versenyzők játékos – elméleti és gyakorlati tudást igénylő – szituációkban számolhattak be a tanultakról. A feladatokat részben csapatban, részben egyénenként hajtották végre.  A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete elsősegély feladattal mérte fel a résztvevők egészségügyi ismeretét. A kockakirakót a család legkisebb tagjainak részeg-szemüvegben kellett megoldani, illetve a gyermekek szerezhettek pontot a kerékpáros ügyességi pályán is. Az apukák kerékcsere során bizonyíthattak gyorsaságukat.

 

A verseny eredménye:

1. Tóth József és családja (Harta)

2. Rideg Gábor és családja (Kalocsa)

3. László György és családja (Jakabszállás)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.