Újra SuliMoped program Heves megyében

2019. 10. 23., sze - 07:29
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ingyenes képzésben 45 diák vehet részt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a 2019/2020-as tanévben, Heves megyében újra elindul a SuliMoped program.

Az idei tanévben 45, megyénkben tanuló diák kap lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessen.

A képzésre jelentkezőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

  • 2006. március 31-én vagy korábban született, 7-8-9. osztályos diák,
  • a gyakorlati vizsgák idejére (2020. március 31-ét követően) a diákoknak érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni (nem helyettesíthető diákigazolvánnyal),
  • pedagógus (osztályfőnök) írásbeli nyilatkozata, melyben a gyermek tanulmányi teljesítménye, érettsége, önszorgalma, terhelhetősége alapján javasolja a programban való részvételét,
  • szülő vagy gondviselő írásbeli beleegyező nyilatkozata, melyben hozzájárul a gyermek programban való részvételéhez,
  • a jelentkező biztonsággal tudjon kerékpározni,
  • a jelentkező vállalja az egri oktatásokon és vizsgákon való részvételt, amelyekre iskolán kívüli foglalkozásként, szabad idejéből kell megjelennie.

A programra jelentkezőknek legkésőbb 2019. november 10-ig kell elküldeniük a

  • nevüket,
  • lakcímüket,
  • e-mail címüket,
  • iskolájuk megnevezését a baranynef@heves.police.hu címre.

A szakemberek 2019. november 14-én egy nyílt nap keretén belül - KRESZ tesztlap kitöltése után - választják ki azt a 45 diákot, akik részt vehetnek a programban.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatást Bárányné Forrai Tímea r. törzszászlós, a SuliMoped Program koordinátora ad az alábbi elérhetőségeken:

  • +36-36/522-111 /14-46-os mellék vagy 06/70/382-4391 telefonszámon vagy
  • baranynef@heves.police.hu elektronikus levélcímen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.