Vadveszély

2017. 12. 20., sze - 14:05
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tisza gyors áradásából adódóan a Szolnok és Tószeg között lévő utakon az elkövetkezendő hetekben fokozott vadveszély kialakulása várható.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnoknál, a Tószegi úti felüljáró és Tószeg település között a nap bármely szakában számítani kell a közúton közlekedőknek őzek és vaddisznók megjelenésére. Az említett útszakasz teljes hosszán vadveszélyt előrejelző táblát helyeztetett ki a helyi vadásztársaság. A vadak vonulására azonban minden Tisza mellett lévő közúton számítani kell!

 A vad menekülésének intenzitása a hullámtér feltöltődésének mértékével azonos. Az árból menekülő, legyengült, áthűlt, stresszes állatok komoly kockázatot jelenthetnek a járművezetőknek.

 

A vadbaleseteket nagyon nehéz, de nem lehetetlen megelőzni, azért kérjük, fogadják meg tanácsainkat:

-Vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, és nem tud időben kitérni az ütközés elől.

-A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől.

-Nem csak indokolt, hanem szükséges is a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Amennyiben le tudjuk fékezni a járművet, várjuk meg míg az állat átkel az úttesten, csak ezt követően induljunk tovább!

 

Mindenkinek jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.