Véget ért a közlekedésbiztonsági tábor

2019. 07. 08., h - 14:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyhetes győri táborban a fiatalok – a programokon és bemutatókon túl – a közlekedés témakörében eddig megszerzett ismereteiket is összemérték.

A Győri Rendőrkapitányság a megyei rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságával karöltve – immár hagyományosan – ez évben is megszervezte közlekedésbiztonsági táborát Győrben, 2019. július 1. és július 7. között. A programban a „Ki a mester két keréken?” elnevezésű versenyen első három helyezést elért csapatok tagjai vehettek részt ingyenesen. Az eredmények alapján a Győr-Ménfőcsanak Petőfi Sándor, a Rábapatona Petőfi Sándor és a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 5. és 6. osztályos tanulóiból álló 8 fős csapatok nyerték el idén a táborozás lehetőségét. A diákok az eltelt egy hét alatt a rendőrség társosztályainak bemutatóin túl, részt vehettek a közlekedési hatóság szakemberei, a katasztrófavédelem, illetve a vöröskereszt helyi munkatársai által tartott foglalkozásokon is. Emellett a szervezők több szabadidős programot, illetve egy Gyirmótig tartó kerékpártúrát is szerveztek a fiataloknak. A táborozás során az iskolások összemérték a közlekedésbiztonság témakörében megszerzett tudásukat, amelynek eredményeképpen a képzeletbeli dobogóra ezúttal a Győr-Ménfőcsanak Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói léphettek fel. A legjobbaknak járó vándorserleget - ünnepélyes keretek között – a szeptemberi évnyitón adják át részükre a rendőrség munkatársai.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.