Közlekedik a család Pest megyében

2018. 05. 13., v - 08:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Cegléden tartották a megyei döntőt.

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság által az idei évre meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Ceglédi Autóház Kft.-vel együttműködve 2018. május 12-én, Cegléden rendezte meg.

A már nagy hagyományokkal rendelkező vetélkedő megnyitóján jelen volt Dr. Fekete Csaba r. dandártábonok, a Pest megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, Török Csaba r. alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője, Dr. Ménkű Szilvia r. alezredes megyei közlekedésrendészeti osztályvezető, valamint Petrovics Emese, a Ceglédi Autóház képviseletében.                                        

Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok a megnyitón elmondta, hogy a közlekedésbiztonság, a helyes közlekedésre való nevelés során kiemelkedő szerepe van a szülőknek, a szülői példamutatásnak. Hangsúlyozta, hogy a „Közlekedik a család” vetélkedő, valamint a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által kitalált és megalkotott feladatok teljes mértékben megfelelnek annak, hogy a családokat felkészíthessük a példamutató közlekedésre, a szabályismeretek felelevenítésére.

A rendezvényre 21 család regisztrált, melyből 10 család szállt versenybe, akik a megnyitó után kilenc állomáson, különböző feladatok és szituációk megoldása során adtak számot tudásukról.

A gyakorlati feladatok végrehajtása után az eredményhirdetés következett. A Ceglédi Autóház, valamint a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából minden család egy-egy emléklapot és egy-egy ajándékcsomagot, valamint serleget vehetett át, az első három helyezett különböző értékben ajándékutalványokat is kapott.

A harmadik helyet a Tahitótfaluból érkező Szabó család, a második helyet a tápiószecsői Hidi család érte el, míg az első helyezett és a Vöröskereszt különdíjazott a ceglédi Nádházi család lett.

A 2018. évi „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedő Pest megyei fordulójának győztese képviseli megyénket az országos döntőn.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.