Közlekedik a család Zalában

2018. 06. 06., sze - 07:14
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Még nem késő jelentkezni a Zalaegerszegen megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő területi versenyére.

A „Közlekedik a család” vetélkedősorozat elsődleges célja, hogy az állampolgárok figyelmét minél szélesebb körben ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. A versenyre olyan családok jelentkezését várják Zala megyéből, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, valamint 6-17 év közötti gyermeket/gyermekeket nevelnek.

A családok autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben, elsősegélynyújtás és további közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzésével mérik össze tudásukat. A verseny végén egy család juthat az országos döntőbe, amelyet 2018. június 23-24. között rendeznek. A nyereményjáték fődíja egy Skoda Rapid Family típusú személygépkocsi, valamint további értékes ajándéktárgyak.

A Zala megyei területi vetélkedő 2018. június 9-én 10 órakor kezdődik a Spirit Auto Kft. telephelyén. (8900 Zalaegerszeg, Bozsoki út 1/D.)

A versenyre jelentkezni és arról bővebben tájékozódni a www.kozlekedikacsalad.hu honlapon lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.