KRESZ-Szafari a kecskeméti Vadasparkban

2018. 09. 20., cs - 13:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén nyolc osztály vett részt az izgalmas közlekedési versenyen.

 

Az Európai Mobilitási Hét keretében – az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezésére – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2018. szeptember 20-án immár hagyományos módon a kecskeméti Vadasparkban rendezte meg gyermekeknek szóló vetélkedőjét KRESZ-Szafari néven.

 

A gyermekbalesetek megelőzését és a közlekedési ismeretek játékos formában történő elsajátítását célzó megmérettetésen négy város – Kecskemét, Kalocsa, Kiskőrös és Izsák – nyolc negyedikes általános iskolai osztályának közel 200 tanulója vett részt az idei évben. A versenyfeladatok között – a résztvevők életkori sajátosságainak figyelembevételével – szerepelt a közúti jelzőtáblák ismeretén alapuló feladat, KRESZ totó és activity. Az „Öltözz fel!” játék során kerékpáros láthatósági- és védőfelszerelés darabjait öltötték magukra a gyerekek,  valamint kerékpáros ügyességi pályán is bizonyíthatták tudásukat.

 

A Vadaspark területén kijelölt nyolc, közlekedésbiztonsággal összefüggő állomás változatos feladatainak megoldása közben a kicsik megismerkedhettek az állatokkal, valamint azok különleges tulajdonságaival, és a bátrabbak meglátogathatták az állatsimogatót is.

 

A katasztófavédelem munkatársai egy „füstsátor”-ban tették próbára a gyermekek ügyességét. A füsttel teli, sötét helyiségben egy széket kellett megtalálni és „kimenteni”. A MABISZ és a DAKK állomásain tesztsorral várták a vetélkedő résztvevőit.

 

Az első három helyezett csapat értékes ajándékokban részesült, de a többiek sem mentek haza üres kézzel.

 

A játékos, izgalmas, aktív részvételt igénylő megmérettetés legjobbjainak az alábbi csapatok minősültek:

 

1. Eperföldi Általános Iskola, Kalocsa

2. Bem József Általános Iskola, Kiskőrös

3. Táncsics Mihály Általános Iskola, Izsák

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.