Biztonságban útközben is

2019. 07. 24., sze - 13:47
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi rendőrök bűnmegelőzési tanácsokkal látták el a turistákat.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több közlekedési szervvel együttműködve 2015 nyarán indította útjára a Biztonságban útközben elnevezésű bűn- és baleset-megelőzési programot. Ennek keretében a rendőrök 2019. július 23-án a balatonfüredi vasútállomáson és az autóbusz-pályaudvaron prevenciós kiadványok átadásával tájékoztatták az utasokat - közülük is elsősorban a nyaralni indulókat - a személy- és vagyonbiztonságukat érintő veszélyekről, valamint ezek elkerülésének lehetőségeiről.

Felhívták a figyelmet többek között arra, hogy ne hagyják őrizetlenül az utazótáskáikat, valamint értéktárgyaikat, pénztárcájukat, mobiltelefonjukat, irataikat ne a táska tetejére rakják, hanem annak belső zsebébe. Tanácsolták, hogy a vállra akasztható táskát ne a hátuk mögé tegyék, hanem tartsák szorosan a testük előtt, így észrevétlenül senki nem nyúlhat hozzá. Hangsúlyozták továbbá, ha hosszabb időn keresztül gyanúsan viselkedő személyt látnak maguk mellett, folyamatosan ellenőrizzék értékeik meglétét.

A rendőrök kitértek a bankautomatáknál történő biztonságos készpénzfelvételre is. Kérték a turistákat, hogy bankkártyájuk PIN kódját csak abban az esetben üssék be, ha nem áll mögöttük közel senki, ha pedig megkapták a pénzt, pénztárcájukat azonnal tegyék a táskájukba.

A turisták sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése és visszaszorítása, továbbá a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében bűnmegelőzési jelleggel a szolgálatban lévő állomány kutyás járőrökkel kiegészülve visszatérően ellenőrzi a vasútállomások területét és azok környékét.

vasútállomás

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.