Segítettek a balatoni vízirendőrök

2017. 08. 28., h - 10:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki és a balatonfüredi rendőrök homokpadon fennakadt és sérült vitorlásoknak segítettek.

A Szántód előtti vízterületen, a „Tihanyi cső” környékén, 2017. augusztus 27-én a délutáni órákban a siófoki vízirendőrök, két személlyel a fedélzetén, egy homokpadon fennakadt vitorlásnak segítettek. A rendőrök a szolgálati kisgéphajóval a vitorlás kishajót vontára vették, majd a mélyvíz irányába vontatták. 

A Tihany előtti vízterületen, 2017. augusztus 27-én az esti órákban, a parttól 50 méterre egy vitorlás hajó egy másik vitorlást vontatott, azonban az erős szélben nem tudtak önerőből a kikötőig eljutni. A balatonfüredi vízirendőrök a szolgálati kisgéphajóval a sérült, vontatott vitorlást - négy fővel a fedélzetén - vontára vették és a kikötőben biztonságba helyezték. Eközben a vontatásban résztvevő vitorlás is biztonságban a kikötőbe ért. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.