Közös erővel a nyári biztonságért

2020. 07. 09., cs - 13:19
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai bűn- és baleset-megelőzési programot tartottak a társszervek közreműködésével.

A Tapolcai Rendőrkapitányság 2020. július 8-án délután Révfülöpön tartotta meg az Együtt, érted!? elnevezésű bűn- és baleset-megelőzési programját a társhatóságok együttműködésével. A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a turisták figyelmét a nyáron rájuk leselkedő veszélyekre. A nyaralók közlekedésbiztonsági témájú tesztekkel tehették próbára ismereteiket, valamint részletes tájékoztatást kaptak a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályairól.

A gyerekek ügyességi pályán gyakorolhatták kerékpáros tudásukat, illetve beülhettek a rendőrautóba is. A rendőrök az áldozattá válás elkerülése érdekében hasznos idegen nyelvű bűnmegelőzési kiadványokat is átadtak az érdeklődőknek. Többek között felhívták a figyelmet arra, hogy a strandokon az értékmegőrzőkben helyezzék el az értékeket. Figyelmeztették a pihenni vágyókat, hogy a gépkocsiban ne hagyjanak látható helyen táskákat, azokat zárják a csomagtartóba vagy vigyék magukkal.

A rendőrök a biztonságos közlekedés érdekében a szabályok betartásának fontosságát emelték ki. Hangsúlyozták továbbá, hogy a tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt, ezért a járművezetők legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban és tartsanak nagyobb követési távolságot.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.