CSI helyszínelő és Krimi Tábor Budaörsön

2018. 07. 30., h - 10:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi Csiki Pihenőkert 8. alkalommal rendezte meg 2018. július 23. és 27. között a CSI Helyszínelő és Krimi Tábort.

A táborban a Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével egy képzelt betörés valós helyszínét állították fel a tábor szervezői, így a gyerekek igazi helyszínelői, nyomozói és vizsgálói segítséggel tudták a „bűntényt” felderíteni. A gyerekek a közös helyszínelés és nyomozás alkalmával megtapasztalhatták a rendőri munka érdekességét a feladat megoldásához vezető út, lépésről-lépésre való felderítését, a nyomok rögzítését, a kihallgatások sikerét, ami az elkövető kilétének felfedezéséhez vezetett.

Az első napon egy átfogó, a rendőrség munkáját bemutató előadást hallgathattak meg a gyerekek, majd bűn- és balesetmegelőzési órán is részt vettek. Az eltulajdonított régészeti műkincsek utáni nyomozás második napján segítségükre volt Canga a rendőrkutya, aki az elkövetéskor hátrahagyott ruházat alapján a nyomozás végére sikeresen beazonosította az elkövetéssel „gyanúsítható” személyeket. A gyerekek egy kutyás bemutatót is láthattak, ami Canga és gazdája közötti fegyelemről tanúskodott. A helyszínelés is megtörtént, mégpedig a nyomozósegédek segítségével. Ujjlenyomatok, anyagmaradványok, valamint tárgyi bizonyítékok kerültek a bűnjelzacskókba, így segítve a további nyomozást. A negyedik napon a kicsik meglátogatták a rendőrkapitányság épületét és átadták a rendőröknek azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján beazonosítható az elkövető. Az épületen belül megnézhették az előállító helységet, majd a technikusi irodában egy emléklapon megörökíthették a tenyérlenyomataikat. Az ötödik napon az elkövető kiléte is bizonyítást nyert, így őket menekülésük közben sikeresen elfogták a kiérkező rendőrök. Az elkövetők elnyerték a méltó büntetésüket és a régészeti leletek is előkerültek.

Az oktatások során szerzett tudásukat teszteken mérhették le, amit a kerékpáros közlekedésben használható felszerelésekkel jutalmaztak a Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.