Elsők közt is első a Bűnmegelőzés Napján

2019. 04. 12., p - 13:05
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében az I. Bűnmegelőzés Napját abban az iskolában tartották, ahol 1994-ben először volt DADA oktatás.

Bács-Kiskun megyében 1994-ben elsőként a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolában kezdődött a bűnmegelőzés iskolai programja, a DADA oktatásával. 2019. április 12. szintén jeles nap az iskola, valamint a bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek számára.

Az ünnepi rendezvény főszervezője, Bozóné Soós Marianna rendőr alezredes ugyanolyan lelkesedéssel lépte át az iskola kapuját, mint az első DADA órája megtartásakor. 

A Bűnmegelőzési Tanács létrehozataláról rendelkező 1087/2011. (IV. 12.) Kormányhatározatot április 12-én adták ki. Ezért ezen a napon kerül megrendezésre a Bűnmegelőzési Nap: országosan, valamennyi megyében és a fővárosban egyaránt.

 

A bűnmegelőzést Magyarországon a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló határozat emelte a kiemelten fontos feladatok sorába. A stratégia végrehajtásával a kormány a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot bízta meg, amely a területen tevékenykedő civil és kormányzati szervezetekkel szoros együttműködésben dolgozik a cél megvalósításán. A széleskörű együttműködés elsősorban a települések biztonsági problémáira, a fiatalok felvilágosítására, az áldozattá válás megelőzésére, az áldozatsegítésre és az elkövetők reintegrációjára fókuszál. A napról napra bővülő szövetség azért dolgozik, hogy mindannyian egy biztonságosabb holnapra ébredjünk.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot a Kormány 2011. április 12-én alakította meg, ezt a napot idén először a bűnmegelőzés napjaként ünnepeljük, és a közös erőfeszítés, a széleskörű összefogás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ezen a napon országszerte megmozdulnak a bűnmegelőzés helyi képviselői, hogy bemutassák a közvetlen környezetükben folyó munkát, és egy rövid időre a bűnmegelőzésre irányítsák a figyelmet.

 

Az I. Bűnmegelőzés Napja kecskeméti rendezvénynek elsőként ismét a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola adott helyet. Az ünnepi rendezvényt megelőzően a fiatalok a közösségi tereken keresztül üzenetet kaptak, hogy az iskola közelében található legál falat friss alkotásokkal díszítsék fel. A jeles nap prevenciós programja – az építészeti bűnmegelőzés jegyében – a street art világába kalauzolta a jelenlévőket. A „Nyitott ablakok” címet Rodin idézete ihlette, miszerint „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg”.

A diákok mellett a meghívott vendégek is érdeklődéssel hallgatták a Fővárosból érkezett Hajdú József Ferencet, aki nem volt ismeretlen a kecskemétiek előtt. A művész a graffitik és mural megjelenések kapcsán kutatásokat folytatott a városunkban, és több alkalommal segítette megvalósítani a bűnmegelőzési szakemberek vágyát: a „rongálás helyett művészetet!” gondolatot.

Jelen rendezvény célja a graffiti és a street art műfaji ismeretek átadása volt, a rongálások következetes megelőzése, a fiatalok érdekeltté tétele a szép környezet kialakításában, megtartásában, a biztonságos élettér megteremtésében és fenntartásában. A program szervezésének szándéka továbbá a prevencióban érdekelt szakemberek megnyerése az előremutató bűnmegelőzést szolgáló projektek támogatásához.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.