Info pontokon segítik a turistákat Győrben

2019. 07. 16., k - 07:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei – a turisztikai idényben – Győr belvárosába telepített információs ponton adtak felvilágosítást a hozzájuk forduló érdeklődőknek.

A rendőrök Győr belvárosában - a nyári időszakban - egy úgynevezett „Info pontot” üzemeltetnek. Ennek célja, hogy a városba látogató külföldi turistákat és a hazai lakosokat is információkkal lássák el a bűnmegelőzés területén, összhangban a Házhoz megyünk országos programterv céljaival. A tájékoztatásba - a közösségi szolgálat keretében - idegen nyelvet beszélő diákokat is bevonnak a rendőrség szakemberei.

A rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság megelőzési munkatársai 2019. július 15-én a fenti információs ponton tájékoztatták a hozzájuk fordulókat, elsősorban a vagyon elleni bűncselekményekről, valamint az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről. 

A rendőrök többek között az alábbi vagyonvédelmi tanácsokat adták:

  • A nyílászárókra szereltessen befeszítés gátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg!
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Otthonának ajtaját, ablakait gondosan zárja, rövid időre se hagyja nyitva, még akkor sem, ha otthon (kertben, udvaron) tartózkodik!
  • A gépjárműből való kiszállást követően azonnal zárja le az ajtókat!
  • Értékeit ne hagyja szem előtt az autóban, pénzét, okmányait tartsa magánál!

3

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.