A biztonságos internethasználatról Hajdú-Bihar megyében

2018. 02. 12., h - 11:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több intézményben tartottak bűnmegelőzési előadásokat a hajdú-bihari rendőrök.

A Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül ma már a világon közel 130 országban – köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában –, minden év februárjának második keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg. A SID része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára ösztönözzön.

A 2018. évi Biztonságos Internet Naphoz kapcsolódóan 2018. február 5-11. között megtartott kampányhét keretében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, valamint a rendőrkapitányságok munkatársai, a megye 20 településén, több mint 50 intézményben – általános- és középiskolában, művelődési központban, könyvtárban, nőklubban, családsegítő szolgálatnál – tartottak bűnmegelőzési előadásokat.

A rendőrség szakemberei megyeszerte felhívták a figyelmet az internet veszélyeire, és tájékoztatták a diákokat és a velük foglalkozó felnőtteket a közösségi oldalak és a chat-programok használatának biztonsági szabályairól, a személyes adatok védelmének fontosságáról, valamint az internetes zaklatás lehetséges büntetőjogi következményeiről is. Az előadók célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a tudatos és elővigyázatos felhasználói tevékenységre, a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára.

 

A biztonságos internetezés érdekében kérjük fogadják meg az alábbi tanácsokat:

- Fedezzék fel gyermekével közösen az internetet!

Keresse gyermeke életkorának megfelelő érdekes weboldalakat, és böngésszék ezeket együtt! A közös tapasztalatokat megkönnyítik a jövőben az internethasználattal kapcsolatos pozitív és negatív élmények megbeszélését.

- Állapodjon meg gyermekével az internethasználatra vonatkozó szabályokban!

Ezek tartalmazzák például a személyes adatok kiadására vonatkozó szabályokat, a többi online-felhasználóval szemben tanúsított helyes magatartást, illetve az Ön családjában elfogadott online-tevékenységeket.

- Hívja fel gyermeke figyelmét a személyes adatok védelmének fontosságára!

Magyarázza el az adatok könnyelmű kiadásának veszélyeit! Javasoljuk, hogy vezesse be egyszerű szabályként, hogy gyermeke nevét, telefonszámát és fényképeit kizárólag az Önnel történő egyeztetés után adja csak ki.

- Beszéljen gyermekével az online-ismerősökkel történő valós találkozás kockázatairól!

Az internet fantasztikus lehetőségeket kínál új emberek megismerésére. Ennek azonban számos veszélye is van. A kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében, állapodjon meg gyermekével, hogy ilyen találkozások esetén mindig legyen jelen egy ismerős felnőtt, vagy legalább egy barátnő/barát! Találkozót pedig kizárólag nyilvános helyre beszéljenek meg!

- Beszéljen gyermekével az interneten található tartalmak hitelességéről!

Mutassa meg gyermekének, hogy lehet a tartalmak helyességét más forrásokkal való összehasonlíts útján ellenőrizni! Tudatosítsa benne, hogy ahogy egyébként a valós életben, úgy az interneten sem minden az, aminek látszik.

- Bátorítsa gyermekét a helyes netikettre!

A netikett az internetes informális viselkedési szabályok összefoglaló neve. Egyszerűbben: ami a valós életben megengedett, megengedett az interneten is. Ami a valós életben tilos, tilos az interneten is.

- Legyen nyitott, tájékozódjon gyermeke internethasználatáról!

Nem egyszerű feladat, mert a gyerekek – főleg a nagyobbak – nem szívesen avatják be a szülőket a dolgaikba, de próbáljon meg beszélgetni arról, melyek gyermeke kedvence weboldalai, mely témák érdeklik, mi foglalkoztatja őt. Ez lehetővé teszi Önnek, hogy megismerje a gyermek internetes szokásait, és ha kell, segítséget tudjon nyújtani neki.

- Készüljön fel a legrosszabbra is!

Beszéljen az internetes zaklatásokról, a káros, vagy tiltott oldalakról! Ha gyermeke az interneten zaklatás, vagy bűncselekmény áldozatává vált, vagy mással megtörtént eset jut az Ön tudomására, ne tartsa titokban, kérjen segítséget a Kék Vonaltól vagy jelentse a bizontsagosinternet.hu-n!

- Ne feledje: az internetnek sokkal több előnye van, mint kockázata!

Az internet kitűnő terep a tanulásra és a szabadidős tevékenységekre. Bátorítsa gyermekét az internet tudatos használatára és minden pozitív lehetőség felfedezésére!

 

Kapcsolódó tartalom:

Biztonságos internethasználat – ORFK Kommunikációs Szolgálat


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.