A Csongrád megyei "Kék tér" már Baranyában is

2018. 10. 19., p - 11:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár harmadik tanévben indult el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által az általános iskolák alsó tagozatosai részére kifejlesztett Kék tér program. A komplex, a NAT-tal összhangban lévő prevenciós ismereteket átadó projekt általános iskolák tanítóinak és tanulóinak szól. Eddig nyolc intézmény csatlakozott a programhoz, mely most kilépett Csongrád megyéből és Baranya megyében is otthonra talált.

A csatlakozó iskolák, tanítók megkapják a rendőrség által összeállított Kék tár egységcsomagot, mely tartalmaz egy 10 témakört (például a közlekedés, iskolai erőszak, vízbiztonság, internet, veszélyes szerek) feldolgozó munkafüzetet – óravázlattal, információs háttérrel és hasznos tanácsokkal együtt – egy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által kifejlesztett prevenciós társasjátékot, egy Zsaru sztori kockajátékot, valamint egy pendrive-ot, ami tartalmazza a tananyag digitális változatát. A bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokat a rendőri mentor által levezetett bemutató órát követően, a pedagógusok tartják a főkapitányság támogatása és segítségnyújtása mellett. A tanároknak lehetőségük van a projekt bevezetését megelőzően egy 30 órás akkreditált felkészítő képzésen is részt venni, ahol elsajátíthatják a foglalkozásokon javasolt pedagógiai módszereket az élménypedagógia egyes részeit, és természetesen a képzésért jár a 30 kreditpont is.
A héten csatlakozott a Kék térhez a Zákányszéki Általános Iskola, a szegedi Jerney János Általános Iskola, az IPS Általános Iskola és a Baranya megyei Nagydobszai Általános Iskola. Emellett érdeklődik a program iránt a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.