A legjobb női karakter

2018. 11. 21., sze - 14:21
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A KRIMIT TUD? döntőjén a legjobb női karakter különdíját vehette át a Jász-Nagykun-Szolnok megyét képviselő csapat tagja, Végh Janka.

Ahogy arról a szervezők hírt adtak, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a KRIMIT TUD? országos döntőjét Budapesten.

A bűnmegelőzéssel kapcsolatos szituációkat ezúttal is a televízióból már jól ismert „Beugró” című műsor tematikája alapján kellett eljátszaniuk a versenyzőknek. Jász-Nagykun-Szolnok megyét a szolnoki Széchenyi István Gimnázium tanulói, Aranyi Eszter, Barta Viktória, Végh Janka és - tartalékos játékosként - Vadász Tímea képviselte, akiket felkészítő tanáruk, Koronczainé Győrfi Mária kísért el a megmérettetésre.

A csapatoknak a „Zsebszöveg” elnevezésű feladatban egy olyan szituációt kellett előadniuk, amit nem sokkal a vetélkedő előtt ismerhettek meg. A megyénket képviselő lányoknak el kellett játszaniuk, hogy egyikőjük szerelemféltés miatti bosszúból az interneten akarja megszégyeníteni egyik lány ismerősét. Elhangzottak az érvek és ellenérvek, miközben a szereplők kiváló színészi képességei is megmutatkoztak. Ezt követte a „Ki vagyok én?” elnevezésű játék, amelyben úgy kellett  a résztvevőknek rávezető mondatok segítségével kitalálniuk, hogy melyik híres ember,  melyik meseszereplő képét rögzítették a fejpántjukra - amit ő maguk nem láttak -, hogy közben egy adott szituációból nem eshettek ki, azt tovább kellett fűzniük.

A csapatok kiválóan improvizáltak, ügyesen oldották meg a helyzetgyakorlatokat. A neves zsűri értékelése szerint a legjobb női karakter különdíját Végh Janka érdemelte ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Luxusbetörés

A budapesti rendőröknek csupán fél nap kellett, hogy azonosítsák a terézvárosi luxusmárkabolt betörésének feltételezett tetteseit. A két külföldi férfit őrizetbe vették, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek egy részét lefoglalták a nyomozók.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.