A toborzást tartottak Szegeden

2018. 12. 03., h - 14:54
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik szegedi bevásárlóközpontban toborozták leendő kollégáikat a Csongrád megyei rendőrök. Emellett az adventi időszakra jellemző bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket.

A rendőrré válás lehetőségeiről a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási- és Határrendészeti Szolgálatának munkatársai adtak felvilágosítást az érdeklődőknek 2018. december 2-án. A helyszínen lehetőség volt az információszerzés mellett, a jelentkezési lapok áttekintésére és kitöltésére is. A cél az volt, hogy a szakemberek segítségével az érdeklődők bepillantást nyerjenek a szakmába, megismerjék a rendőrré válás feltételeit, a munkával járó bér és béren kívüli juttatásokat, a rendőri pálya lehetőségeit. Eközben a kicsiket a CSMRFK bűn- és baleset-megelőzési szakemberei várták, különféle megelőzésben használatos eszközzel, érdekes játékokkal és tesztekkel. A rendőrök felhívták a figyelmet az ünnepi időszak veszélyeire, hiszen ilyenkor nagyon sokan figyelmetlenebbek, gyakran tartanak maguknál nagyobb mennyiségű készpénzt, több időt töltenek olyan helyeken, ahol tömeg van, például áruházban, piacon, karácsonyi vásárokban. Az ilyen helyszíneken, illetve a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, sajnálatos módon különféle vagyon elleni bűncselekmények fordulhatnak elő. Ezért fontos, hogy

• a zseblopások megelőzése érdekében érdemes a táskát elől viselve közlekedni. Az okmányokat, pénztárcát, mobiltelefont egymástól elkülönítve, belső zsebben vagy a táska elzárt rekeszében tárolni.

• Értékeit, csomagjait senki ne hagyja látható helyen a gépjármű utasterében!

• A PIN – kódot sose tegyék a bankkártya mellé!

A toborzás, valamint a bűn- és baleset-megelőzési tájékoztatás a következő hetekben is folytatódik. A rendőrség az adventi időszakban kiemelt figyelmet fordít az olyan nagy tömegeket vonzó helyszínek ellenőrzésére, ahol nagyobb eséllyel válhatnak a látogatók vagyon elleni jogsértés áldozatává. Emellett a CSMRFK Humánigazgatási Szolgálatának munkatársai a megyei rendőr-főkapitányságon, a városi kapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken folyamatosan várják a szakma iránt érdeklődőket. Az ehhez kapcsolódó pályázati felhívás és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok letölthetők a http://www.police.hu/hu/a-rendorsegrol/palyazatok linkre kattintva.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.