A vagyonvédelemről vetélkedtek

2019. 05. 21., k - 14:38
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Budapesten szervezték meg a Házhoz megyünk országos döntőjét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2015 őszén indította el a Házhoz megyünk bűnmegelőzési programját azzal a céllal, hogy segítse a lakosságot a megfelelő védelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában.

A programban – az eddigiekhez hasonlóan – a rendőrség mellett részt vesznek az érintett önkormányzatok, a helyi polgárőrség, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői, szakemberei.

Az ORFK 2019-ben is meghirdette a Házhoz megyünk vagyonvédelmi vetélkedőt, melyen háromfős csapatok – egy felső tagozatos gyermek, egy szülő és egy nagyszülő – vetélkedtek.

Az országos megmérettetés előtt minden megyében szerveztek helyi fordulót. A döntőt Budapesten az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében rendezték meg 2019. május 17-én, melyen 18 megye és a főváros csapatai vettek részt.

kép

Tolna megyét egy dombóvári csapat – Vati Marcell, Elekesné Péter Nikolett, Németh Károlyné – képviselte. A jó hangulatú vetélkedőn a versenyzőknek szükségük volt logikára, kreativitásra és nem lehettek híján a gyakorlatias gondolkodásnak sem.

A versenyt végül a Nógrád megyei csapat nyerte, de a Tolna megyeiek sem szomorkodtak, hiszen ők is értékes nyereményekkel térhettek haza. A csapatot a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársa kísérte el a vetélkedőre.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.