Autómentes Nap Kecskeméten

2017. 09. 16., szo - 14:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Európai Mobilitás Hét keretében rendezték meg az Autómentes Napot Bács-Kiskun megye székhelyén.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az Európai Mobilitási Hét keretében 2017. szeptember 16-án több programból álló rendezvényt szervezett Európai Autómentes Nap címmel.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya négy szakelőadó részvételével hajtott végre prevenciós tevékenységet, melyen lehetőség nyílt bűnmegelőzési játékos foglalkoztatók kitöltésére, „részeg szemüveg” használatával interaktív bemutatóra, valamint a környezetvédelemmel és a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tájékoztatókra. 

Az érdeklődők Bács-Kiskun megyében ezen a rendezvényen is találkozhattak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centrum elnevezésű, speciálisan prevenciós célokat szolgáló járművével. A Mobil Bűnmegelőzési Centrumnál tájékoztatást kaptak az érdeklődők a már sikeresen működő OVI-ZSARU, DADA és ELLEN-SZER, valamint az aktuális például a „Házhoz megyünk” és a „BikeSafe” nagysikerű bűnmegelőzési programokról.

 

Az autómentes közlekedést választó kerékpárosoknak megfontolandó alapszabályok a járművük megóvása érdekében:

  • Soha ne hagyja felügyelet nélkül a kerékpárját még egy pillanatra sem lezárás nélkül! A legtöbb lopás a “bemegyek a boltba, addig kint hagyom a kétkerekűt” esetek következménye.
  • Használjon két – minőségi – zárat!
  • Jól látható, forgalmas helyen hagyja a kerékpárt, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  • Órát, lámpát, kulacsot, pumpát, mindent, ami mozdítható a kerékpáron, vigyen magával! Ezek a dolgok is értékek, vigyázzon rájuk!
  • Ne lakatoljon mindig ugyanazon a helyen, mert kifigyelhetik, és máris nagyobb az esély a bűncselekmény áldozatává válására!
  • Fokozott gondossággal tárolja kerékpárját – még zárral is – lépcsőházak folyosóján, pincéjében!  Sajnos a lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak.
  • Regisztráltassa kerékpárját a „BikeSafe” programban, ahol a rendőrség adatbázisába rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.