Az áldozattá válás megelőzése érdekében

2018. 09. 19., sze - 14:15
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési fórumot tartott Lánycsókon a Mohácsi Rendőrkapitányság.

A Lánycsóki Roma Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére 2018. szeptember 18-án Ernsztné Csáki Melinda rendőr főhadnagy, a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója bűnmegelőzési fórumot tartott a Lánycsóki Népházban.

A fórum elsődleges célja az áldozattá válás megelőzése volt, valamint az, hogy az emberekben tudatosuljon: figyelemmel, óvatossággal, valamint vagyonvédelmi eszközök alkalmazásával ők maguk tehetnek a legtöbbet biztonságukért.

Az előadáson kiemelt hangsúlyt kapott a vagyonvédelem és az otthon biztonsága. Az idősebb résztvevők nagy számára való tekintettel szó esett az „unokázós” csalásokról, azok megelőzéséről. Az előadó elmondta, mit tegyenek, amikor idegen, gyanús személyeket látnak a házuk körül.

Kihangsúlyozta, hogy a szomszédok figyeljenek oda egymásra, valamint a ház, az utca és a környék biztonságára, továbbá a biztonságuk növelése érdekében használják ki a közösség erejét.

Az előadás befejezését követően a résztvevők az őket érintő, vagy általuk fontosnak tartott témában kérdéseket tettek fel az előadónak, valamint elmondták saját tapasztalataikat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.