Az iskolarendőröknek is becsengetnek

2013. 08. 27., k - 12:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is segítik a rendőrök az iskolásokat Komárom-Esztergom megyében.

A 2013. augusztus 30-i tanévnyitó ünnepségekkel megyeszerte megkezdődik a 2013/2014-es tanév, melyre a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság iskolarendőrei is felkészültek. A nagyobbak már név szerint ismerik, sok iskolás, szülő és tanár az iskolarendőr mobilszámát is elmentette már saját készülékébe, hogy szükség esetén azonnal értesíteni tudja. Az elsősök számára a tanévnyitó lesz az első alkalom, hogy személyes ismeretséget kössenek iskolájuk rendőrével, aki az új tanévben is elsődleges feladatának tekinti a gyermekek védelmét és a közlekedési nevelőmunkában való aktív részvételt.

 

A gyermekek a legsérülékenyebbek, legyen szó közúti közlekedési balesetről, élet- vagy vagyonelleni bűncselekményekről, bármilyen rossz szándékú befolyásról, vagy csak a tapasztalatlanságukból fakadó átgondolatlan döntésekről. Ők azok, akik életkorukból adódóan nem érzik a veszélyt a közlekedési helyzetekben, vagy - biztonságot nyújtó közeg híján - az élet más, számukra ismeretlen szituációiban. A tudatos közlekedési magatartás kialakításában, a bűncselekmények megelőzésében a felkészítésnek, a szülői példamutatásnak, a tanórai és a tanórán kívüli közlekedésre nevelésnek meghatározó szerepe van.

 

A hat éve meghirdetett „Iskola rendőre” program az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette és segíti a jövőben is a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. A program egyik célja volt, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz és ez által „pozitív rendőrkép” alakuljon ki a gyermekekben, szülőkben és pedagógusokban. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tapasztalata szerint a gyakori iskolai rendőri jelenlétnek köszönhetően a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat, valamint az is érzékelhető, hogy az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.