Azért, hogy az ünnepek szép emlékek maradjanak

2019. 11. 29., p - 13:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, illetve azok megelőzéseire hívták fel sajtótájékoztatón a figyelmet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A zalai rendőrök az adventi időszakban – a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében – kiemelt figyelmet fordítanak az alkalmi kirakodóvásárok helyszíneire, a vásárokra, pályaudvarokra, valamint az olyan nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel válhatunk vagyon elleni jogsértés áldozatává.

Az év végi ünnepek közeledtével a főbb közlekedési útvonalakon, valamint a bevásárló- és üzletközpontok környékén megnövekszik a személy- és gépjárműforgalom, ezért a rendőrök a forgalmasabb kereszteződéseknél, csomópontokban szükség esetén karos forgalomirányítással segítik a közlekedőket, figyelnek a közutak forgalmára, a vásárok, bevásárlóközpontok környékén lévő parkolókra.

A vásárlók, nézelődők ebben az időszakban gyakran figyelmetlenebbek, a közlekedés során pedig türelmetlenebbek. Az ünnepi forgatag, a nagy tömeg lehetőséget kínál az alkalomszülte zsebtolvajoknak és az autófeltörőknek is.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az ünnepek biztonsága érdekében az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

 

  • Járműveik utasterében, vagy más látható helyen ne hagyjanak semmilyen értéktárgyat!
  • Csak annyi készpénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van!
  • Értéktárgyaikat, irataikat ne tegyék a kosár, vagy táska tetejére, illetve annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben vagy zárható táskában helyezzék el, melyet szorosan, testközelben tartsanak!
  • Vásárlás közben, az áru válogatásakor se tegyék le táskáikat, illetve pénztárcájukat a pultra, ne hagyják a bevásárlókocsiban, vagy a kosárban! 
  • Minden vásárlásnál kérjenek számlát! Ha az eladó nem számlaképes, előfordulhat, hogy a termék bűncselekményből származik. Ne feledjék, számla nélkül nem tudják érvényesíteni fogyasztóvédelmi igényeiket, jogaikat!
  • Tömegközlekedési eszközön, különösen a fel- és leszállások alkalmával figyeljenek környezetükre, kézitáskáikat szorítsák a testükhöz!

Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válnak, értesítsék a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívók egyikén.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által a témakörben kiadott közleményt ide kattintva érhetik el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.