„ Bike Safe” Zalaegerszegen

2018. 11. 09., p - 10:18
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Házhoz megyünk” elnevezésű országos vagyonvédelmi program keretén belül a vezetéstechnikai tréningen is regisztráltathatják kerékpárjaikat az érdeklődők a városban.

A kezdeményezés lényege, hogy a regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden a kerékpárra vonatkozó adat és információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz.

A programra hozzák magukkal kerékpárjukat, személyigazolványukat, lakcímkártyájukat (amennyiben rendelkezésre áll, a kerékpár dokumentumait is)!

A rendőrség munkatársai a kerékpár regisztráció mellett hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozataivá.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2018. november 9-én 13 óra és 17 óra között Zalaegerszegen, a Decathlon parkolójában várják a program iránt érdeklődőket.

Néhány jó tanács a kerékpárlopások megelőzéséhez:

- Ne hagyja őrizetlenül kerékpárját! Amennyiben mégis felügyelet nélkül hagyja, mindig lakatolja le!

- A lezárásához célszerű olyan lakatot választani, amelyet nehéz szétvágni. Javasolt az erős láncszemekből álló, illetve az U-alakú lakatok használata.

- Figyeljen arra is, hogy a lakat érje át a vázat és a kereket is, azokat együttesen rögzítse egy stabil tárgyhoz!

- Amennyiben hosszabb időre hagyja őrizetlenül, akkor a tartozékokat (lámpa, kulacs) vegye le!

- Válasszon forgalmas, frekventált helyet, ahol sok ember jár, mivel a nagy tömegnek visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!

- Ne tárolja a kerékpárját lépcsőházak folyosóján, pincéjében!

- Érdemes fényképet készíteni, alvázszámát, egyedi ismertetőjegyeit feljegyezni, megőrizni!

Amennyiben kerékpárját eltulajdonítják, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon!

A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kapnak a rendőröktől a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályaival kapcsolatban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.