Bűncselekmények áldozatainak napja

2020. 02. 21., p - 13:50
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A világnap alkalmából a rendőrség, a kormányhivatalok áldozatsegítéssel foglalkozó munkatársai, valamint az áldozatok segítésében résztvevő civil szervezetek képviselői számára tartottak fórumot Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban.

Szakmai konferenciát tartottak a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában 2020. február 21-én a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából. A konferencia célja az volt, hogy szakmai fórumot biztosítson a rendőrség, a kormányhivatalok áldozatsegítéssel foglalkozó munkatársai, valamint az áldozatok segítésében résztvevő egyéb szervek, civil szervezetek számára. Németh Ágnes r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője az áldozatvédelem és áldozatsegítés folyamatát mutatta be a rendőrségen, míg dr. Gellén Márton, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkára az állami áldozatsegítés jelenlegi helyzetét ismertette a konferencián részt vevőkkel. A délutáni szekcióülések során dr. Tatár Erika, a Budapesti Áldozatsegítő Központ vezetője; Kopf Katalin, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány vezetője; Boglacsik Tímea, Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat igazgatója; valamint dr. Baracsi Katalin LL.M, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet programjának oktatója beszélgetett a hallgatókkal.

 

Ő pont segíthet

 

Az eseményen bemutatták az Ő pont segíthet telefonos alkalmazás frissített verzióját. Az informatív, könnyen kezelhető, elsősorban fiatalok részére készített mobilapplikáció gyors és hatékony segítséget nyújthat a bajban lévő gyermekek és fiatalkorúak számára. 

A frissített alkalmazás térképes felületén könnyen megtalálhatjuk a közelünkben lévő bűnmegelőzési programokat, rendőrkapitányságokat, külföldi tartózkodás esetén pedig a magyar nagykövetségeket. Természetesen megmarad az applikáció legfontosabb funkciója is: az SOS-gomb megnyomásával a bajba jutott felhasználó üzenetben automatikusan el tudja küldeni az aktuális helyzetét a 112-es segélyhívó központnak. Az Ő pont segíthet alkalmazás 2020. március 1-jétől tölthető le Android és IOS operációs rendszerre egyaránt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.