Bűnmegelőzési nap a szegedi GEMMÁ-ban

2017. 09. 29., p - 08:16
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint hatvan diák vett részt a Szegedi Rendőrkapitányság által szervezett bűnmegelőzési napon a szegedi GEMMA Iskolában. A nap során a gyerekek egyebek mellett megismerkedhettek a rendőrökkel és eszközeikkel.

A Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei 2017. szeptember 28-án látogattak el a Gemma Fejlesztő Nevelés – oktatást Végző Iskola, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskolába. A diákok érdeklődéssel fogadták az egyenruhásokat, akik egész napos programot állítottak össze számukra. A BOBI program keretében csoportfoglalkozást tartottak, ahol a résztvevők megismerkedhettek a rendőrökkel, ruházatukkal és eszközeikkel. Emlékül tenyérlenyomatot készíthettek a diákok. Az udvaron tartott bemutatón az érdeklődők beülhettek a járőrautóba és felpróbálhatták a testvédő protektort. A rendezvény ideje alatt a résztvevők csatlakozhattak a Bike Safe programhoz.

A kerékpár regisztráció igen népszerű a városban. A vagyonvédelmi program legfőbb célja a kétkerekűek legfontosabb adatainak és fotóinak nyilvántartásba vétele, a kerékpárlopások megelőzése, illetve megtalált járművek beazonosítása. A havonta tartott nyilvános regisztrációk során átlagosan száz biciklis szokott megjelenni, hogy járműve bekerülhessen a rendőrségi rendszerbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.